Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Tananyagfejlesztés

Ahhoz, hogy a vak és gyengénlátó emberek a lehető leghatékonyabban használni tudják az informatika vívmányait, nélkülözhetetlenek számukra a speciális igényeket kielégítő tananyagok. A vak diákok mindegyike tanul általános és középiskolában informatikát. Sokan érettségiznek is belőle, sőt egyre több vak és gyengénlátó fiatal készül informatikai pályára. Mások felnőttként, munkahelyi feladataik még hatékonyabbá tételéhez szeretnék fejleszteni informatikatudásukat, és letenni az ECDL-vizsgát.

Alapítványunk informatikusai évek óta foglalkoznak tananyag-fejlesztéssel vak és gyengénlátó emberek számára. Kollégáink többsége nemcsak sok év tanítási tapasztalatával rendelkező szakember, hanem maga is látássérült, így többszörösen is motivált a megfelelő tanulási és tanítási módszerek megtalálásában és a gyakorlatba történő átültetésében. Tananyagaink a vak és gyengénlátó emberek számára teljes mértékben akadálymentesek, logikus felépítésűek, könnyen érthetőek, gyakorlatorientáltak. Segítségükkel speciális háttérismeretek nélkül is könnyedén el lehet sajátítani az adott tudásegységet.

Tananyagainkkal nemcsak a vak és gyengénlátó diákok informatikatanulását szeretnénk támogatni, hanem tanáraiknak, segítőiknek is szeretnénk olyan ismereteket nyújtani, amelyeket felhasználva még eredményesebbé válhatnak tanítványaik támogatásában. Legutóbbi speciális tananyagunk a 2016 novemberében megjelent Adatbáziskezelés című, amelyre egyaránt szükség lehet az ECDL-vizsgán vagy az informatika-érettségire készülők számára. Ezt a tananyagot a LogMeIn támogatásával készítettük el.

Az elmúlt években az alapítvány fejlesztői ECDL alapú Beszélő Linux tananyagokat is készítettek és tettek ingyenesen elérhetővé különböző akadálymentes formátumokban. A BeLin 3.0 felhasználói számára Operációs rendszer valamint Információ és Kommunikáció témakörben, illetve a BeLin 5.0-hoz  Webböngészés és levelezés témakörben készültek ingyenes tananyagok.

Az alapítvány informatikus szakértői által fejlesztett ECDL kompatibilis MS Office 2016-os Adatbáziskezelés-tananyagunk valamint hat különböző MS Office 2010-es tananyagunk akadálymentes formátumokban szintén ingyenesen tölthetőek le letöltések/tananyagok aloldalunkról.

Mindenkinek eredményes és örömteli tanulást kívánunk.

 

Informatika a Látássérültekért Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

 

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére