Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Lapról hangra cikkajánló 2018 október 8

Szinetár Dóra-3

Ki találja ki, mire utal a 3 a címben? Eláruljuk. Arra, hogy Szinetár Dórának három gyereke van. Ki gondolta volna, hogy sokak Dórikája a háromgyerekes anyukák mindennapjait éli. Nagy-nagy szeretettel mesél a három gyerkőcről, akik közül az egyik már felnőtt. Elfogulatlanul, rossz érzések nélkül gondol vissza a válásaira. Szóba kerülnek a színházi szerepei. Mindenkinek ajánljuk ezt a cikket, aki kíváncsi rá, mi újság Szinetár Dórával, vagy csak egyszerűen egy jó kis beszélgetésre vágyik.

Szabó Magda: Kusu macska és egy levél

Szabó Magdának egy, régebben megjelent írását hallgathatjuk meg most. Levél érkezik az íróhoz. Ki az írója? Egy kislány, aki Fóton él, a gyermekvárosban. Az anyja a születése után nem sokkal elhagyta őt. Az elbeszélőnek nem az a kérdése, hogy mi lesz a kislánnyal, hiszen a levélből kiérződik, hogy a tizennégy éves lány vidám, kiegyensúlyozott. Valószínűleg olyan ember lesz belőle, aki idegeneknek is szívesen segít. Olyan, aki szeretne, és tud valakihez tartozni. A kérdés, hogy mit csinál, hogyan él az anyja. Szabó Magda írásaiban sokszor az az érdekes, ahogyan egy részlet fontossá válik, az apró részből kibomlik egy élettörténet. Hogyan kerül a képbe Kusu macska? Egy meghökkentő párhuzam révén. Lehet, hogy Kusu macskát a halálból is visszarántja, hogyha kiscicájának a nevét hallja? Egy embert pedig nem képes visszaparancsolni a homályból a kislányának a léte?

Szabó Magda: Piri férjhez megy

Szabó Magdának ez az írása egy régi Nők Lapjá-ban jelent meg. Két női sors bontakozik ki előttünk. Melyik élhetőbb? Melyik nő boldogabb? Piri, aki esküvőre készül, és elhatározta, hogy – sok barátnőjével és nővérével ellentétben – nem hagyja ott a munkát az esküvő után sem. Leendő férje számára természetes, hogy felesége nem fogja őt ebéddel, mosott, vasalt ruhával várni. Nővére nem dolgozik. Otthon van, gondoskodik férjéről, anyósáról, kisfiáról. Olyan kérdéseket, női életutakat mutat meg ez az írás, amelyek a női gondolkodók alapkérdései. Egy nő csak feleség- és anyaként teljesítheti be hivatását, ahogyan az írásban is szerepel, csak „egészen kell"? Vagy mindenképpen dolgoznia kell, csak így őrizheti meg önállóságát, függetlenségét? Ki tudna rá válaszolni?

Szabó Magda

Szabó Magda mindig szívesen írt a Nők Lapjá-ba. Időt szakított regényírás közben is egy-egy rövidebb cikkre az újság számára. Egy olyan újságíró mesél Szabó Magdáról, aki ismerte őt közelről, és közben az író keresztfia is beszél Szabó Magda utolsó éveiről.

Egy önként önkéntes lány

Lucának az önkéntesség nemcsak az iskolai közösségi szolgálat része, hanem valósággal életforma. Egy kis faluba jár hétvégénként, hogy segítsen az ott lakó, hátrányos helyzetű általános iskolásoknak a tanulásban. Nemrég még kisebbekkel kezdett foglalkozni. Örül annak, hogy várják őt a gyerekek, amikor megérkezik, hárman is a nyakába ugranak. Szülei először furcsállták, hogy miért jár ennyire messzire önkénteskedni, aztán megszokták, hogy ez hozzátartozik Lucához. Nem tudja még, hol fog érettségi után továbbtanulni, csak az biztos, hogy gyerekekkel szeretne foglalkozni.

Kórházsuli

A kórházsuli azoknak a gyerekeknek segít a tanulásban, akik a hosszú kezelések miatt nem tudnak iskolába járni. A fájdalmas és hosszadalmas kezelések között sokszor kedvük, erejük sincs a tanuláshoz. Nem csoda, hogy sokszor nem is motiváltak, hogy elővegyék a könyveiket. A kórházsuliban velük egyidős diákok állítják össze nekik vicces, érthető formában a tananyagot. Így könnyebb lesz a tanulás és a visszailleszkedés az iskolai hétköznapokba.

Egy nagycsalád esélyei

Egy hétgyerekes édesanya mesél a hétköznapokról. Nem egyszerű a helyzete. Férjével nem tudják fizetni azt a tartozást, amit az anya édesanyja vett fel a lakásra. A feszültséget a gyerekek is érzik. A legnagyobb fiú viselkedése kezelhetetlenné válik. Ok lehet ez arra, hogy a többi hat gyereket is elvegyék az édesanyától? Nem kaphatunk teljes képet, hiszen a gyerekek nem beszélhetnek. Az édesanya véleménye szöges ellentétben van a gyámhatóságéval. Kinek van igaza, van-e itt bárki, akinek igaza lehet?

Keljfeljancsi műlábbal

A kedves, mosolygós Éva mesél arról, hogyan él. Nyíltan, természetesen, harag nélkül tud beszélni arról, ahogyan a férje elhagyta, az utána következő nehéz évekről, gyerekneveléssel, adósságokkal, állandó létbizonytalansággal. Meg kellett tanulnia, hogyan építse fel újra az életét, miután leégett a lakása, és azt is, hogy hogyan változnak a viszonylatok, amikor kerekesszékbe kerül az ember. A családból nemcsak ő, hanem legkisebb lánya is kerekesszékes. Velük él még Éva egyik fia, és egy terápiás kutyus, aki mindenkit elvarázsol. Éva nem zúgolódik, elégedett az életével. Nem is azért érdemes a vele készült beszélgetést meghallgatni, hogy átélhessük, az „annak ellenére" és a „bezzeg én nem becsülöm meg a jó dolgom" érzést, hanem azért, mert ritkán van alkalmunk olyanokat hallani, akik elégedettek azzal, ahogyan éppen élnek.

Kiss Ramóna

Van úgy, hogy az ember megfordítja a helyesnek elfogadott sorrendet, és előbb jön a baba, aztán lesz esküvő. Kiss Ramóna és vőlegénye kifejezetten tudatosan választotta ezt. Arról mesél most, miért is döntöttek úgy, hogy csak a baba születése után tartják meg az esküvőt. Az is szóba kerül, hogyan ismerkedett meg a vőlegényével, és az sem marad titok, mi mindenre képes az az igazi, balatoni sült hal és a mindentudó Oszi bácsi.

Győzni fogunk

Nem akármilyen sportversenyről láthatunk szinte élő közvetítést. Ez a győztesek olimpiája. Moszkvában egy sportcsarnok harsog a drukkolástól, ahol pár óráig senki nem gondol arra, hogy ezek a gyerekek nem egyszerűen viháncoló, nyüzsgős, a sportban tehetséges gyerkőcök. Ők mind tudnak valami olyat, amire nincs szavunk, amibe beleborzongunk. Daganatos betegségük miatt szembe kellett nézniük nekik és szüleiknek, testvéreiknek az iszonyattal, hogy meghalhatnak. Most itt vannak, majd kicsattannak az életerőtől, és nagyon, de nagyon tudják, hogy micsoda öröm az, ha a saját szobájában alszik az ember, vagy ha együtt jár a barátaival az iskolába. Most pedig futnak, fociznak, sakkoznak, célba lőnek. Pontosan úgy, mint bárki, aki „csak" gyerek.

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére