Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

ICC nyertesünk: Babinszki Vera

Békéscsabán lakom, és jelenleg másodéves vagyok a Szegedi Tudományegyetem jogász szakán. A tanév nagy részében kollégiumban élek. Azért választottam a jogot, mert szeretnék tevékenykedni a fogyatékosügyben, lépéseket tenni az esélyegyenlőségért, de egyéb területek is érdekelnek, például a gyermekvédelem vagy a betegjog.

Szabadidőmben sem tétlenkedem, szeretem a pörgést az életemben. Az egyetem keretein belül van lehetőségem érzékenyítő programokban közreműködni, amit különösen fontosnak tartok. Aktív résztvevője vagyok a SZTE látássérült hallgatóiból álló érzékenyítő csapatnak, akikkel oktatóknak és hallgatóknak egyaránt szervezünk szemléletformáló programokat.

A Hobby Rádió látássérülteknek szóló informatikai műsorának, a Gépháznak a Facebook-oldalát is szerkesztem. Ezáltal hatékonyabban tudjuk tartani a kapcsolatot a hallgatóinkkal, hiszen a közösségi média felületén is elérhetőek vagyunk.

Szintén a közösségi oldalon blogot is írok arról, hogy milyen mindennapi kihívásokkal találkozom fogyatékossággal élőként, és ezeket hogyan oldom meg.

Hogyan értesültél az ICC-táborban történő részvételi lehetőségről?

Más látássérült ismerőseim élményeiből, akik már a korábbi években részt vettek az ICC táborban. A beszámolóik alapján én is kedvet kaptam a táborban tölteni néhány napot, ezért jelentkeztem. Nyitott vagyok az újdonságokra, ezért az ICC tábor nagyszerű lehetőség lesz számomra, hogy élesben használjam az angoltudásomat, és bővítsem ismereteimet az informatika terén, fejlesszem a kommunikációs készségeimet, és barátokat szerezzek.

Töltöttél-e már el korábban hosszabb időt külföldön, amely nem családi nyaralás volt?

Igen, a 2015-16-os tanévet az Egyesült Államokban töltöttem cserediákként. New York államban éltem egy fogadócsaládnál és a helyi középiskolában tanultam angolul a tárgyakat. A célom az amerikai kultúra megismerése és a nyelvtanulás volt. 2018 nyarán részt vettem egy nemzetközi kalandtáborban, amelyet a németországi Lions Klub szervezett látássérült diákok számára.

Melyek az elvárásaid önmagaddal, a tábor programjaival kapcsolatban?

Biztos vagyok benne, hogy hatalmas élmény lesz, ezért az a célom, hogy kihasználjam a lehetőséget arra, hogy a legtöbb programból kivegyem a részem. A szervezők bizonyára színes elfoglaltságokkal várnak minket. Igyekszem a workshopok anyagát elsajátítani, hogy a jövőben is tudjak profitálni a táborban szerzett tudásomból. A hallássérülésem miatt eleinte az angol nyelvi környezetbe talán picit nehezebb lesz visszarázódni, hogy újra ráálljon a fülem az anyanyelvi és a nemzetközi dialektusra. Viszont a csereévem alatt megtanultam megfelelően kezelni ezeket a kommunikációs helyzeteket, így félelem nincs bennem, csak izgatottság és várakozás.

Milyen típusú foglalkozásokon szeretnél részt venni?

Leginkább az informatikai-, kommunikációs- és kulturális ismereteim bővítését célzó foglalkozásokon. Már kíváncsian várom, hogy miből lehet majd választani.

Hogyan készülsz a táborra?

Az angoltudásomat igyekszem folyamatosan szinten tartani, de ezekben a hónapokban kifejezetten a beszédre koncentrálok, hogy Angliában minden rendben menjen.

Mit tanácsolnál azoknak, akik jövőre szeretnének jelentkezni az ICC-be?

Ne féljenek a kihívástól, legyenek bátrak és nyitottak.

Mi az a három szó, ami szinte minden gondolkozás nélkül eszedbe jut a táborra történő készülődés közben?

Kaland, élmény, nyitottság!

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

Informatika a Látássérültekért Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére