Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Lapról hangra hírek és cikkajánló 2014. január 8.

Minden felolvasónknak és olvasónknak boldog új évet kívánunk!

Cikkajánló

1./ Jóban önmagunkkal

Hányszor éreztük már, hogy nem vagyunk olyanok, amilyenek szeretnénk lenni. Lehet, hogy inkább az volt a baj, hogy másnak szerettünk volna látszani, mint amilyenek vagyunk? Hogyan csökkenthetjük az elégedetlenséget önmagunkkal, vagy azzal, amilyennek lát minket a környezetünk? Egyszerűen úgy, hogy olyannak szeretjük magunkat, amilyenek vagyunk. Ha ez elsőre leegyszerűsítőnek, már-már közhelynek hangzik is, akkor is érdemes elgondolkozni, mi mindent szeretünk magunkban, talán mások is éppen ezekért, az önmagunk előtt fel sem ismert tulajdonságainkért szeretnek bennünket. Persze a nagy kételkedések, önmarcangolások is kellenek ahhoz, hogy aztán megint jóban legyünk önmagunkkal.

2./ Gyógyító irodalom

Alapigazság, hogy olvasás közben sokszor megoldást találunk saját problémáinkra. Egy-egy regény, novella olvasásakor azt kérdezzük magunktól, „én mit csinálnék a szereplő helyében? Átéltem már hasonlót? Hogyan folytatnám a történetet?”. Ezeknél a kérdéseknél kezdődik a mű és az olvasó közötti párbeszéd. A biblioterápia is tekinthető egyfajta párbeszédnek olvasó és mű vagy több olvasó között. Azt használja ez a módszer terápiaként, amit mindnyájan teszünk egy érdekes szöveg olvasásakor: beszélgetünk a szöveggel, a szövegről, egymásról, önmagunkról. Nem árt hozzá egy csésze tea és egy moderátor – nevezzük terapeutának – aki érzékenyen, kíváncsian, jót és jókor tud kérdezni.

3./ A hipnózis az új morfium?

Vannak, akik gyanakodva gondolnak a hipnózisra, és nem vennék igénybe gyógyítási módszerként. A hipnózis azonban nem az, mint aminek hisszük. Nincs szó semmi varázslatról, ráolvasásról, bábként mozgatható betegekről. A módszer lényege, hogy a terapeuta pozitív üzenetet közvetít a betegek felé. Nem arról beszél, hogy hogyan és mitől romolhat az állapotuk, hanem arról, mi történik, amitől meggyógyulnak, és milyen jó lesz ismét egészségesnek lenni. Azt a mindennapi tapasztalatot használja tehát fel, hogy a biztatás segít, és beindítja a szervezet öngyógyító folyamatait. Ez a módszer nem helyettesíti, hanem kiegészíti, segíti a hagyományos orvosi eljárásokat.

4./ Sohase mondd, hogy vége

Miért lett vége az olvasói levelet beküldő Anita négyéves kapcsolatának? Tényleg azért, mert „elhanyagolta” saját külsejét, vagy azért, mert nem figyelt eléggé a barátjára? Lehet, hogy azért, mert a barátja megrémült a régóta tervezgetett közös jövő véglegesítésétől, és nem a lehetőséget, hanem valamilyen „véget” látott benne? Mit lehet tenni a kapcsolat folytatásáért, vagy „csak” tanulni kell belőle?

5./ Kettős ügynök vagyok

Mi a különleges Gyuriban? Sokaknak az, hogy nem lát, egyetemre jár, éli a fiatalok mindennapi életét. A cikkíró – ahogyan láthatjuk – a humoráért, türelméért, állandó jókedvéért szerette meg őt. Mások pedig talán azért figyelnek fel rá, mert – ahogyan a cikkből kiderül – határtalan nyugalommal, derűvel viseli az egyetemi ügyintézés megpróbáltatásait, és az első napon sem ült a sokak által jól ismert „Mit is keresek én itt?”-érzéssel a folyosón. Hamarosan befejezi az egyetemet, magyar-történelem szakos tanár lesz.

6./ Szerencsepénzünk: a lencse

A legtöbb családban kihagyhatatlan újévi étel a lencsefőzelék. Miért eszünk lencsét? Azért, hogy gazdagok, szerencsések legyünk az új évben. A lencse az aprópénz jelképe. Ebből a cikkből nemcsak azt tudhatjuk meg, mi köze a lencsének az újévhez, hanem arról is olvashatunk, kik, mikor, miért fogyasztották szívesen.

7./ Anyósom, a drága

Ismert emberek mondják el, milyen is az anyósuk. Hogyan beszélnek az anyósaikról? Némi élcelődéssel, helyenként kis bosszúsággal, de mindig nagy-nagy szeretettel. Nemcsak azoknak lehetnek elgondolkoztatóak ezek az anyós-pillanatképek, akik egy-egy híresség élete iránt érdeklődnek, hanem mindenkinek, aki a különböző anyóstípusokat, esetleg saját anyósát vagy önmagát képes felismerni egy-egy elmesélt történetben.

8./ Janus két arca – 1. rész

Január az újévi fogadalmak, a nagy újrakezdések hónapja. Igen, de meddig tartjuk be újévi fogadalmainkat? Miért nem teljesül elhatározásaink legnagyobb része? Aki elolvassa ezt a cikket, még jókor, a nagy lelkesedés megcsappanása előtt elgondolkozhat azon, mit csináljon, hogy idén be tudja tartani a fogadalmait.

9./ Janus két arca – 2. rész

Mi is történik a homloklebenyben? Hogyan állunk az akarattal, az édességfogyasztással a vizsgaidőszakban? Lehet akarni az akaratot? Mi marad január végére a nagy tervekből, a reggeli úszásról, az egészséges életmódról, a délutáni nyelvtanulásról? Lehet, hogy az a megoldás, hogy akkor is kitartunk újévi fogadalmaink mellett, ha egyszer már megszegtük ezeket?

10./ Janus két arca – 3. rész

Hol tartunk január közepén? Lehet, hogy nehézkes lesz a felkelés a reggeli edzésre, vagy el is alszunk, és jaj, oda a fogadalom? Ellógjuk a nyelvórákat, nincs napi szótanulás? Tele a szánk a drazséval, miközben egy szappanopera százkilencvenedik részét nézzük éppen félálomban? Ez azt jelentené, hogy feladtuk a fogadalmakat, és azt érezzük, hogy idén sem sikerült… Mielőtt eljutnánk idáig, gondoljuk át, mit fogadunk meg. Érdemes egy célra összpontosítani, és apróságnak tűnő új szokásokat bevezetni. Több jó ötletet is kap, aki elolvassa a cikket.

Jó olvasgatást, érdekes beszélgetést kívánunk a cikkekről.

A Lapról hangra csapata

Mi is a Lapról hangra kezdeményezés

A Lapról hangra oldalon látó önkéntesek olvasnak fel újságcikkeket igazoltan vak vagy gyengénlátó hallgatóknak. Az újságok, folyóiratok túlnyomó többsége kizárólag nyomtatásban jelenik meg, vagy a képernyőolvasó és nagyító programok által nem kezelhető felületen érhető el. A Lapról hangra viszont egyszerűen hozzáférhetővé, sőt letölthetővé teszi ezeket. Portálunk azonban nemcsak a legkülönbözőbb témájú cikkek lelőhelye, hanem egy baráti közösség is, amelynek látó és látássérült tagjait az olvasás szeretete köti össze. A cikkek után található „Hozzászólok” rovatban és a www.vakinfo.hu weboldalon létrehozott fórumtémában olvasóknak és felolvasóknak egyaránt lehetőségük van a cikkek megvitatására.

A regisztrációról

A Lapról hangra olvasóinak és felolvasóinak is regisztrálniuk kell az oldal használatához. Gyakran visszatérő kérdés, hogy miért fontos a regisztráció.

A vak és gyengénlátó olvasók regisztrációja és látássérültségük igazolása azért nélkülözhetetlen, mert különböző törvényi és szerzőjogi előírások miatt kizárólag igazoltan látássérült felhasználók számára tehetjük meghallgathatóvá a felolvasott cikkeket a szabad tartalom kivételével. A regisztráció csupán néhány lépésből áll, és a látássérültséget igazoló irat szkennelt vagy fénymásolt változatának beérkezése után válik véglegessé. Amennyiben bármilyen probléma merülne fel a regisztráció során, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a

e-mail címen, hogy segíthessünk a megoldásban.

A felolvasók regisztrációja azért fontos, hogy az általuk felolvasott cikkekkel kapcsolatban (pl. az írás pontos megjelenési helyének és idejének vagy esetleges technikai kérdéseknek a tisztázására) fel tudjuk velük venni a kapcsolatot. Természetesen a felolvasóknak is örömmel rendelkezésére állunk a regisztrációval és a technikai kérdésekkel kapcsolatban a e-mail címen.

Technikai tanácsok a felolvasóknak

Az alábbiakban néhány olyan tanácsot olvashatnak, amely megkönnyíti az olvasók számára az Önök által beküldött cikkek közötti eligazodást, és javítja a felolvasás hangminőségét. 10 MB a feltöltési korlát, ezért a hosszabb cikkeket több részben kell feltölteni.

Kérjük, hogy a cikkek beküldésekor mindig adják meg:

         a cikk címét (többrészes esetén számozva),

         az újság nevét,

         a megjelenés évét (ne írjanak évfolyamot!),

         lapszámot vagy hónapot, napilapoknál dátumot.

Jelezzék azt is, milyen témakörökbe sorolható be az adott írás. Ez a későbbi címkézés miatt jelent segítséget, hiszen az olvasók nemcsak újságok címére, hanem témakörökre is rá tudnak majd keresni.

Figyeljenek a felvétel hangminőségére és hangerősségére.

Technikai problémáikkal bátran keressenek bennünket.

Szabad tartalom

Örömmel ajánljuk minden kedves olvasónk és felolvasónk figyelmébe a Lapról hangra oldalon elérhető Szabad tartalom kategóriát. Az itt található információk regisztráció nélkül is meghallgathatóak.

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére