Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Frissült a Beszélő Linux 2.5-ös változata

Új lemezképeket tettünk közzé a Beszélő Linux 2.5-ös változatához.

A frissített verzió újdonságai:

– A rendszer tartalmazza az Ubuntu alaprendszerhez kiadott összes frissítést.
– Frissült a Braille-kijelzőket kezelő szoftver-összetevő, a rendszer most már támogatja a Focus Blue 40 cellás kijelzőt is.
– A rendszer része lett az ablakváltást megkönnyítő Orka szkript. A GNOME asztali környezet főképernyőjének elemei és a nyitott ablakok az Orka módosító + F10 billentyűkombinációval megjeleníthetők egy helyi menüben. A megfelelő menüpont kiválasztható a nyílbillentyűk segítségével, de használhatók a menüponthoz társított hívóbetűk is.
– Megoldódtak a korábbi hangkártya-problémák: a live verzió használata közben a rendszer hangereje egyes hangkártyák esetében nullára volt állítva. Az új verzióban a hangerő a legtöbb hangkártya esetében már megfelelő.

A fenti javítások a rendszer eddigi felhasználóihoz már eljutottak frissítésként, tehát számukra nem szükséges a rendszer újratelepítése.

A Beszélő Linux rendszer ingyenesen elérhető alapítványunk honlapjának Letöltés oldaláról.

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére