Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

A két kulcsszó: elfogultság és különlegesség

Beszélgetés Ikrényi Zsolttal

Zsolt az új felolvasóink közé tartozik, ezen a nyáron csatlakozott a Lapról hangra közösségéhez. Közgazdászként dolgozik, Rákoskerten él feleségével és lányával.

Szabadidejében sportol (kerékpározás, futás, jóga, súlyemelés), és amikor csak teheti, szépirodalmi, történelmi írásokat olvas. Mivel az olvasás a mindennapjai része, jó lehetőségnek tartotta a felolvasást a kedvtelés és az önkéntesség összekapcsolásához. Így mesél arról, hogyan is került hozzánk.

Már régóta kerestem valamilyen önkéntes munkát, de nem igazán találtam olyat, mely érdekel is és hozzá tudnám igazítani változó munkarendemhez. A Lapról hangrá-ban pont az a jó számomra, hogy olvashatok (amit nagyon szeretek), én választhatom meg a témákat és akkor ülök neki a felolvasásnak, amikor azt a munkám és a magánéleti elfoglaltságaim megengedik. Az, hogy mindezzel örömet is okozhatok másoknak, kielégíti az önkéntes munkával szemben támasztott igényeimet. […]Igazából nem is én, hanem feleségem hallott erről a lehetőségről és az ő ösztökélésére néztem utána a weblapnak.”

Gyorsan megtanulta a weboldal használatát. Azt, hogy milyen cikkeket olvas fel, a saját érdeklődése és a felolvasók visszajelzései határozzák meg.

„Elfogultság és különlegesség, ez a két kulcsszó. Elfogult vagyok, mert olyan témákat keresek, melyek engem is érdekelnek és különlegességre törekszem annyiban, hogy olyan lapokat keresek, melyekből nincs vagy nincs sok felolvasás. Ezek elsősorban történelmi folyóiratok.”

Zsolt azok közé a felolvasók közé tartozik, akik személyesen is megtapasztalják, sőt éltetik a Lapról hangra közösségteremtő szándékát. A lovas cikkek felolvasása révén megismerkedett Árvay Marikával, akivel néhány hónapja szintén olvashattak egy beszélgetést a honlapunkon. Így foglalja össze, hogyan kezdődött ez az olvasó-hallgató kapcsolat, és miért vált tőle gazdagabbá a felolvasás élménye.

„Az első felolvasások után megismerkedtem egy kedves hölggyel, Árvay Máriával, aki lovas cikkeket kér tőlem, mert ennek a sportnak hódol. Most már úgy veszem az újságokat, hogy az általa kért lapot is megvásárlom és elküldöm neki a tartalomjegyzéket, hogy választhasson: mi érdekelheti őt és a többi olvasót. Szerintem ez egy nagyon jó „olvasó-hallgató” kapcsolat és csak javasolni tudom ilyen kialakítását a többi weboldal használónak is.”

A hangos olvasás során megfigyelte, előfordul, hogy más válik lényegessé, mint akkor, amikor csak magában, magának olvas az ember.

„Észrevettem, hogy jobban törekszem a lényeget kiemelni a felolvasás során; eközben magamat is meglepem azzal, hogy hangosan olvasva néha más válik kiemelté, mint a csöndes olvasásnál.”

A beszélgetés végén igazi átéléssel – és nagy örömünkre a Lapról hangrá-hoz tartozás érzésével – foglalja össze a kezdeményezéssel kapcsolatos véleményét.

„Csak bíztatni tudok mindenkit, hogy aktívan olvasson az oldalra vagy hallgasson onnan, mert remek kezdeményezés! Szerintem még mindig vannak kihasználatlan lehetőségek az oldal ismertté tételében és a fejlesztésben, de nagyon bízom benne, hogy hétről-hétre fejlődünk….már ha megbocsátják nekem, hogy magamat is a csapathoz sorolva használom a többes számot.”

Köszönjük a beszélgetést és a felolvasásokat!

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére