„Májustól megvásárolható a magyar nyelvű TALKS and ZOOMS (azaz elkészült a program, melynek segítségével a telefon kijelzőjén megjelenő információ is felolvastatható)”
Teljeskörű mobiltelefon-használat magyar nyelven látássérültek számára
A mobilinformatika fejlődése immár lehetővé teszi, hogy látássérültek számára is teljes mértékben használhatóak legyenek az úgynevezett okos-telefonok. A Nuance TALKS képernyőolvasó szoftver a Symbian 60-as telefonokon megjelenő információkat jól érthető beszéd formájában olvassa fel. A Nuance Communications Inc. 2000 óta fejleszti a Talks képernyőolvasó szoftvert Symbian rendszerű telefonokra. A mai napig több mint 20 nyelvre adták ki a szoftvert, de a magyar nyelv eddig nem volt része a rendszernek. A most megjelent Talks 4.0 képernyőolvasó és -nagyító szoftver kezelőfelületének nyelve már magyar és a benne működő szövegfelolvasó (beszédszintetizátor) képes a magyar nyelvű szövegek felolvasására. A 4.0 verzió a harmadik generációs Symbian S60-as rendszert futtató mobil telefonokon használható.
A TALKS&ZOOMS program most megjelent 4-es verziója vak és gyengénlátó emberek számára lehetővé teszi, hogy teljes mértékben kihasználják a mobiltelefon funkcióit azáltal, hogy emberi hangzású beszéddel felolvassa a képernyőn megjelenő információkat, továbbá kérésre ki is nagyítja azokat. A Talks szoftverben egy ún. vocalizer for Mobile beszédszintetizátor szolgáltatja a magyar hangot, melynek hangzása közel áll a valós beszédhez. A Talks szoftver többek között együttműködik a Wayfinder Access navigációs csomaggal is. Ez a navigációs lehetőség nagyban megkönnyíti a látássérült emberek önálló közlekedését és mindennapi életét.
A program főbb funkciói:
- A felolvasás és a nagyítás paraméterei szabadon változtathatók
- Többnyelvű kezelőfelület és beszédszintetizátor támogatása
- a program kimondja a leütött billentyűt
- alapszolgáltatások meghangosítása (névjegyzék, hívó azonosító, üzenetek, SMS küldés és fogadás, státuszfunkciók, mint például az akkumulátor töltöttsége, térerő, billentyűzár, valamint a hívó nevének vagy telefonszámának automatikus vagy kérésre történő felolvasása.)
- üzleti kategóriás, multimédiás és navigációs szolgáltatások (GPS, web-böngészés, e-mailek kezelése, valamint a Wayfinder navigációs rendszer teljes körű támogatása révén útvonal-tervezés és követés)
- A Wayfinder Access segítségével a GPS navigációs rendszereknél megszokott lehetőségeken túl, hangos és a gyengénlátók számára nagyított megjelenésű információk szerezhetők a kiválasztott környék utcáiról, csomópontjairól.
A TALKS program magyar nyelvű szöveg-felolvasási szolgáltatást az alábbi második generációs mobiltelefonokon nyújt:
- Nokia N70
- Nokia N72
- Nokia N90
(Magyar Talks és Nokia beszédszintetizátor)
Az alábbi harmadik generációs mobiltelefonokon a magyar TALKS már egy, az emberi hanghoz közelebb álló hangkimenettel is rendelkezik:
- Nokia 3250
- Nokia 5320 XpressMusic
- Nokia 5500
- Nokia 5700
- Nokia 6110 Navigator
- Nokia 6120C
- Nokia 6121C
- Nokia 6124 classic
- Nokia 6210 Navigator
- Nokia 6220 Classic
- Nokia 6290
- Nokia E50
- Nokia E51
- Nokia E60
- Nokia E61
- Nokia E61i
- Nokia E62
- Nokia E65
- Nokia E70
- Nokia E90
- Nokia N71
- Nokia N73
- Nokia N75
- Nokia N76
- Nokia N78
- Nokia N80
- Nokia N81/N81-8GB
- Nokia N82
- Nokia N85
- Nokia N91
- Nokia N95/N95-8GB
- Nokia N96
Ez év májusától az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány forgalmazásában magyar nyelven is hozzáférhető lesz a TALKS&ZOOMS program most megjelent 4-es verziója.
A termék megvásárolható:
„Informatika a látássérültekért”
Alapítvány
1143 Budapest, Ida u.7.
Telefon: 06 (1) 273-3180, 06 (20) 425-5224
Fax: 06 (1) 273-3189
Informatikai ügyfélszolgálat: 06 (70) 295-9288
E-mail:
Web: www.infoalap.hu
Kiemelt információk
JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában
Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.
A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.
Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái
Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.
Lapról Hangra portál
Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.
Tovább a Lapról Hangra portálra
Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak
ORSZÁG LICENC
Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.
Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről