Vak fiatalok idén először a NASA Űrtáborban
Kevés embernek adatik meg, hogy élete során eljusson arra a különleges helyszínre, ahová a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) "Ugródeszka – a Hold" című pályázatának köszönhetően az idén először vak és gyengénlátó fiatalok is kiutazhatnak. A nyeremény egy egyhetes részvétel a Hunstville-i Nemzetközi Űrtáborban szeptember 25. és október 1. között.
A MANT már 1992 óta biztosította ezt a rendkívüli lehetőséget látó diákok számára, az idén pedig, az „Informatika a látássérültekért” Alapítvánnyal együttműködve két kategóriában (10-14, ill. 15-18 évesek) vak és gyengénlátó fiatalok számára is kiírták a pályázatot.
Márciusban megszületett a döntés, a látássérült fiatalok számára kialakított NASA Nemzetközi Űrtáborban hazánkat két budapesti fiatal, Ócsvári Áron (Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola), és Velegi István (Scheiber Sándor Gimnázium) képviseli. (A 10-14 éves korosztályból többen értékes jutalomban részesültek).
A két látássérült középiskolás részvételi és utazási költségét teljes egészében a MANT finanszírozza. Látó kísérőjük, Szelinger Tamás, az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány önkéntese. Érdemes megemlíteni, hogy a közép-európai térségből egyedül a magyar csapat utazik a táborba, hogy ottlétük alatt közelebbről is megismerkedhessenek az űrkutatással, az emberi űrtevékenységgel. A résztvevők kipróbálhatják magukat űrhajós szimulátorokban, így pl. sétálhatnak a holdi gravitációban, vezethetik szimulátorban az amerikai űrhajót, búvárok segítségével víz alatti szereléseket végezhetnek, amerikai űrhajósokkal találkozhatnak és barátságokat köthetnek a tábor résztvevőivel.
A vakság nem lehet akadálya a világűr és az űrhajózás megismerésének – vallják mindazok, akik lehetővé teszik a látássérült fiatalok részvételét. Természetesen speciális módon, a többi érzékszervre, az elméleti tudásra és a fantáziára támaszkodva szereznek új ismereteket a vak és a gyengénlátó diákok, így is egy örökre szóló élményként.
Mindkét sikeres pályázónak jó utat, hasznos és élményekben gazdag időtöltést kívánunk Hunstville-ben, reméljük, hogy részvételükkel megalapozzák majd további magyar látássérült fiatalok kiutazásának esélyeit is.
Kiemelt információk
JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában
Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.
A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.
Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái
Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.
Lapról Hangra portál
Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.
Tovább a Lapról Hangra portálra
Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak
ORSZÁG LICENC
Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.
Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről