Közhasznú tevékenységeink » Informatikai tábor látássérült fiataloknak » Beszámoló a 2014-es táborról

Pillanatképek a rigai ICC táborról

Az alábbiakban olvashatják Velegi Dorka beszámolóját, aki 2014 augusztusában alapítványunk támogatásával Magyarországot képviselte a nemzetközi kommunikációs és informatikai táborban.

Idén huszadik alkalommal került megrendezésre az International Camp on Communication and Computers (Nemzetközi Informatikai és Kommunikációs Tábor). Ez alkalommal a Rigai Strazdumuiza Vakok és Gyengénlátók Iskolája és Kollégiuma adott otthont a több, mint hatvan résztvevőnek, és az őket kísérő önkénteseknek és nemzeti koordinátoroknak. Idén én lehettem az a szerencsés ember, aki részt vehetett ezen a nagyszerű eseményen.

Augusztus 3-án délután három óra öt perckor szállt fel a gépem Budapestről. Alig három órával később, helyi idő szerint este hatkor landoltam Rigában. A reptéren a nemzetközi koordinátorom, Anikó fogadott, aki miután adott egy gyors tájékoztatást a nap további részét illetően, bemutatott pár másik koordinátornak is.

A reptérről busszal utaztunk a Rigai Vakok és Gyengénlátók Iskolájához, ahol a továbbiakban éltünk és laktunk.

Házigazdáink bőséges és finom vacsorával vártak minket. Vacsora után elfoglaltuk a szobánkat, és megismerkedtem a szobatársaimmal, Sophiával, az egyik német résztvevővel, és Norával, a svéd csapat egyetlen lány tagjával.

A szállás elfoglalása után következett a tábor megnyitója. Biztosan ismeritek azt az érzést, mikor egyedül vagytok egy tömegben, és körülöttetek mindenki jókedvűen beszélget. Ez az érzés engem is elkapott egy pillanatra, de hirtelen azt vettem észre, hogy valaki megérint és bemutatkozik, én pedig önkéntelenül válaszolok neki. Egy-kettőre egy ismerkedési hálózatban találtam magam. "Szia, te ki vagy, és honnan jöttél? Jéé, ott már én is jártam egyszer, és nagyon jól éreztem magam!" Olyannyira belemelegedtünk a beszélgetésbe, hogy csak az tűnt fel, mikor valaki belefújt a mikrofonba, és egy kis figyelmet kért.

A lett iskola diákjai egy kis zenés műsorral köszöntötték a táborozókat, utána egy rövid ismerkedési dolog következett. Az egész műsor élvezetes és rövid volt.

A megnyitó után körülbelül tízen tettünk egy felfedező körutat a környéken. Végül egy közeli parkban kötöttünk ki, ahol Anikó felolvasta a tábor napirendjét és szabályzatát.

Másnap délelőtt megvolt az első eligazításunk az Assembly hallban, amit talán gyülekező teremként tudnék a legpontosabban lefordítani. Minden nap innen indult és minden fontos információt itt tudtunk meg. Ezen a délelőttön a koordinátorok röviden bemutatták azokat a foglalkozásokat, amiket ők vezettek. A korábbi gyakorlattól eltérően ugyanis nekünk a tábori felhasználói fiókunk aktiválása után kellett kiválasztani, mely foglalkozásokon szeretnénk részt venni.

Ezen a felhasználói fiókon keresztül kaptunk hozzáférést a tábor központi szerveréhez, illetve a workshopokon használatos anyagainkhoz.

Miután sikeresen aktiváltuk az accountunkat, körülbelül harminc - számítástechnikai vagy kommunikációs - workshopból kellett tizenegyet választani. Egy foglalkozás három, hat vagy kilenc óra hosszú volt. Két olyan workshop volt a listában, amin mindenkinek részt kellett vennie. Ezek azt mutatták be, hogy miként kell elkészíteni és bemutatni egy prezentációt, illetve hogyan kommunikálunk másokkal, és miként épül fel egy kontaktus két ember között.

A felhasználói fiókunk aktiválása után már nem volt más dolgunk, mint várni az ebédre, illetve a második eligazításra, ahol mindenkit beosztottak egy foglalkozásra. Én először a prezentáció workshopra kerültem. Eddig fogalmam sem volt, hogy milyen nehéz az, mikor úgy kell beszélned valamiről, hogy a közönségnek nem szabad elaludni az előadásodon. Ahhoz, hogy az emberek figyelmét fenn tudd tartani, rengeteg dologra van szükség. Többek között erről is tanultunk ezen a workshopon. Ez egy kilencórás, azaz másfél napig tartó program volt, amelynek a végén mindenki tartott egy bemutatót egy általa választott témáról. Én a leghíresebb magyar ételekről készítettem egy rövid prezentációt. Ez egyébként pont jól jött, mert aznap éppen gulyásleves volt ebédre, szóval a többiek legalább tapasztalatokkal is alá tudták támasztani azokat az információkat, amiket erről az ételről mondtam. :)

Másnap két rövid - háromórás - foglalkozáson vettem részt. A délelőtti a külföldön való tanulásról és munkáról szólt, ahol mindenki elmondta, miért és hol szeretne tanulni vagy dolgozni, aztán a workshop vezetői egyenként elbeszélgettek velünk a külföldi terveinkről, és adtak pár tippet, mire figyeljünk, és hol érdemes kezdeni a keresést. Nagyon informatív és hasznos volt.

Délután egy társastánc foglalkozáson vettem részt, ahol megtanultuk a leghíresebb keringők és a slow fox alapjait. Ez a workshop is nagyon vidám hangulatban telt. Azt vettem észre, hogy a tánc közelebb hozza az embereket, és nagyon megkönnyíti a személyközi kommunikációt.

A szervezők esténként sem hagytak minket elfoglaltság nélkül. Városnéző túrák, pingpong, tandem, illetve művészeti (például rajz, kerámia, zene) foglalkozások közül lehetett választani, de ha ez valakinek nem felelt meg, az kimehetett az iskola udvarára vagy a kollégium előterébe beszélgetni a többiekkel.

Immár hagyomány, hogy a tábor egy napján nem workshopokat tartanak, hanem egy városnéző túrát szerveznek. Ez idén augusztus hetedikére esett. Busszal utaztunk egy a tengerparton álló városba, Ventspilsbe. Utaztunk egy közel száz éves kisvasúton, láttunk virágokból készített teheneket, megnéztünk több templomot, illetve a város legrégebbi házát. A szarvasmarha egyébként Lettország egyik legfontosabb jelképe. Ventspilsben található a Baltikum legnagyobb teherkikötője, ezt is volt lehetőségünk közelről megnézni.

Miután kigyönyörködtük magunkat a város nevezetességeiben, egy fürdésre, úszásra alkalmas helyre mentünk. Ezt is nagyon élveztem, főként azért, mert életemben először tartózkodtam öt percnél többet a tengerben. Először kissé nehéz volt eltalálni azt a pillanatot, mikor kell a szememet és a számat becsukni, még mielőtt szájon vág egy hullám, de a végére egész jól belejöttem.

A háromórás visszaút vége felé mindenki annyira elfáradt, hogy mindenen csak nevetni bírtunk. Nagy szerepe volt az egyik svéd srác esőkabátjának, egy kulacsnak, illetve az én zuhanysapkámnak is.

Pénteken a szokásos napirenddel folytatódott a tábor. Ismét egy kilencórás program következett. A Networking (kapcsolati hálózatok) nevű foglalkozásra osztottak, ahol arról szereztünk új ismereteket, hogy miként épül fel egy bármilyen kapcsolat két ember között, mik lehetnek a kommunikáció akadályai, illetve mikre kell figyelni, ha beszélek valakihez. A végén csapatokra osztottak minket, és elő kellett adnunk pár hétköznapi jelenetet, amiben szerepet kap néhány nekünk vicces, de másoknak talán meglepő szituáció, amivel a hétköznapok során összefutunk. A mi csapatunk egyik ilyen szituációjában az utazni vágyó látássérült elkeverte valahová a bérletét, és a tárcájában található kismillió irat és kártya közül semelyikről nem tudta megállapítani, hogy micsoda. A csavar a történetben az volt, hogy ez az illető (akit egyébként én alakítottam) az előző este részt vett egy bulin, ahol a barátai kissé átrendezték az irattárcáját, és belecsempésztek egy-két játékkártyát (pikk hetes, treff király, stb.) az igazolványai közé. Mit tehet ilyenkor az egyszeri látássérült? Segítséget kér. Ha nincs senki a környéken, akkor a sofőrtől, aki kissé meglepődik a felhozatal láttán, de ahogy tud, segít.

Szombaton délután egy újabb workshop keretében megnéztük a Lettországi Népszokások Múzeumát, amit talán a Szentendrei Skanzenhez tudnék a legjobban hasonlítani. Láttunk gyönyörű szőtteseket, fából faragott háztartási eszközöket, vesszőkosarakat, agyagedényeket, valamint megtanultunk pár népdalt, és a legismertebb lett néptáncok alaplépéseit. Nem volt túl sok időnk, mert a múzeum elég nagy területen helyezkedett el, nekünk meg csak három óránk volt nézelődni, amibe még az oda és visszautat is bele kellett számolni. Ezért a vasárnap délelőtti szabadidős program keretében a svéd csapattal visszamentem, és megnéztem, amire előző nap nem jutott idő, és vásároltam pár apróságot az otthoniaknak.

Délután kezdődött az utolsó workshopom, a másnap délelőttig tartó Judo és önvédelem nevű foglalkozás. Délután különböző támadások, fojtások, megfogások kivédését gyakoroltuk, hétfőn délelőtt a Judo földharc technikáival ismerkedtünk meg.

Nekem itt véget is ért a tábor, mert sajnos kedden nem volt repülőjárat Riga és Budapest között, így ki kellett hagynom a búcsúestet, de szerencsére készült több felvétel is az eseményről, amiket utólag meg tudtam nézni.

Nagyon örülök, hogy eljuthattam ebbe a klassz táborba. Sok nagyszerű emberrel ismerkedhettem meg, szereztem jó pár barátot, és végig nagyon jól éreztem magam. Köszönöm a lehetőséget az Informatika a Látássérültekért Alapítványnak. Ha ők nincsenek, talán soha nem jutok el ide, és soha nem szerzek ilyen szép élményeket! Köszönöm a magyar nemzeti koordinátornak, Klein Anikónak, hogy kísért, és mindig ott volt mellettem, ha elakadtam, illetve ha szükségem volt valamire.

Azt tervezem, hogy ha nem is résztvevőként, de szervezőként vagy önkéntesként szeretnék még legalább egyszer elmenni ebbe a közösségbe.

Azoknak, akik még egyszer sem voltak ICC-ben, de megfelelnek a kritériumoknak, nagyon ajánlom, hogy ha van rá lehetőségük, jelentkezzenek, mert tényleg egy életre szóló élményről maradhatnak le, ha kihagyják.

Nyomtatás gomb Nyomtat