Közhasznú tevékenységeink » → Blindtrack

 

Napjainkban már-már közhelyszerűen ismételgetjük, hogy az informatika az élet minden területén jelen van. Ez különösen igaz a vak és gyengénlátó emberek esetében. Úgy gondoljuk, alapítványunknak minden olyan területen feladata van, ahol a vak és gyengénlátó emberek kapcsolatba kerülhetnek a legkülönfélébb informatikai rendszerekkel. Így tehát szívesen nyitunk a kultúra és a sport felé is, keressük azokat a lehetőségeket, ahol a vak és gyengénlátó emberek az informatika segítségével önállóbbak lehetnek, megtapasztalhatnak valami újat.

Egy ilyen lehetőség a Blindtrack-projekt is, amelynek megvalósításába nagy lelkesedéssel és örömmel kapcsolódtunk be. A Blindtrack-konzorcium tagjai egy nemzetközi kutatócsoportot alkotnak. A más-más országokban dolgozó mérnökök, kutatók, tervezők tudásuk legjavát adják ahhoz, hogy a vak és gyengénlátó embereket segítő olyan futórendszert tervezzenek, amellyel a látássérültek képesek egy 400 méteres atlétikai pályán vezető nélkül, önállóan, többedmagukkal biztonságosan futni. Hiába tűnik ugyanis a futás a legkönnyebben megvalósítható és leginkább pénztárcakímélő sportnak, egy vak vagy gyengénlátó ember számára korántsem egyszerű annak megszervezése, gondoskodnia kell kísérőről, sokszor a kísérőhöz kell alkalmazkodnia.

A Blindtrack-projekt célja, hogy a vak és gyengénlátó hobbi- és versenysportolók számára megadja az önálló futás lehetőségét, örömét. Ez egy navigációs rendszer és egy öv segítségével valósul meg. A navigációs rendszer pontosan, a futással egy időben beméri a vak vagy gyengénlátó és a pályán lévő többi futó helyét. A látássérült futó testére erősített öv pedig rezgés útján irányítja a sportolót, tájékoztatja többek között az irányváltás szükségességéről, a többi futó pozíciójáról.

A rendszer kifejlesztése jelenleg kezdeti, rendszerspecifikációs szakaszban van. Alapítványunk a 2014. január 1.-től indult, 24 hónapon át tartó projekt egésze alatt a vak és gyengénlátó emberek igényeit, szempontjait képviseli. Az érintettség és az informatikai szaktudás ötvözésével szeretnénk hozzájárulni a projekt sikeréhez, honlapunkon rendszeresen beszámolunk a fejlesztés egyes szakaszairól, megkérdezzük vak, gyengénlátó és jól látó ügyfeleink véleményét, hogy a szó szoros értelmében igazi, közös győzelem legyen ez a projekt.

 

Nyomtatás gomb Nyomtat