Hírek

„Egy kellemes felolvasás akár egy kevésbé izgalmas cikket is érdekesebbé tehet”

Beszélgetés dr. Herbert Attilával, aki nemcsak a cikkekre, hanem a felolvasókra is kíváncsi

Attila nemrég csatlakozott a Lapról hangra olvasói közé. A cikkek között keresgélve jó ötletei támadtak, amelyekkel megkeresett minket. Mivel érdekesek voltak a felvetései, gondoltuk, megkérjük, beszéljen ezekről és természetesen önmagáról, olvasási szokásairól, kedvenc újságjairól a Lapról hangra oldal látogatóinak. Először néhány mondatban összefoglalta, mit is kell tudnunk róla.

Dr. Herbert Attilának hívnak, jelenleg 32 éves vagyok. Veszprém megyében élek a családommal, (édesanyámmal, testvéremmel, és nagymamámmal). Emellett van egy kisfiam, aki Budapesten él.

Egy mozgássérülteket tömörítő kis egyesületnél dolgozom jogi tanácsadóként.

Szabadidőmben nagyon sokat írok, levelezek magyar, és külföldi levelezőtársaimmal, olvasok regényeket, novellákat, és persze a jó zenét, izgalmas filmeket, sorozatokat sem vetem meg.

Szeretem a szabadidőmet a természetben tölteni, emellett az utóbbi időben már a sport is részét képezi az életemnek.”

A Lapról hangra közösségi összefogásról már a szolgáltatás beindulásakor hallott, és sokszor gondolt rá, hogy olvasóként körülnézzen nálunk, míg végül nemrég sikerült digitalizálnia az ehhez szükséges igazolást. Természetesen korábban is figyelemmel kísérte a híreket a rádión és a tv-n keresztül, családtagjai pedig felolvasták neki az őt érdeklő újságokat.

„Magától értetődő volt, hogy az engem érdeklő kiadványokat, (mint pl. az Élővilág enciklopédia, a Hadikrónika, a Németül könnyű, valamint a Kutyák) megvásároltam. Ezek mind kéthetente megjelenő, gyűjthető, és lefűzhető információs füzetek voltak, amiket nagyrészt édesanyám, vagy testvérem olvasott fel nekem.

De jobban visszagondolva, régen a Bravo újságot is megvásároltuk, akkoriban volt egy nagy kedvenc énekesem, (Jasmin Wagner), akit mindenki csak Blümchennek ismert. A vele kapcsolatos cikkeket ugyanúgy felolvasták nekem, amiket később kivágtam, és félretettem magamnak.” – meséli.

Attila könnyen tudott tájékozódni a Lapról hangra oldalon, örömmel fedezte fel a keresési lehetőségeket a cikkek és az újságok címei között. Többek között azzal a javaslattal keresett meg bennünket, hogy jó lenne, ha a felolvasók között is lehetne keresni. Ennek a lehetőségnek a megvalósításán dolgozunk.

Elmondta, hogy nemcsak egy-egy téma alapján válogat, hanem mindig elgondolkozik azon, mikor ráakad egy-egy kedves hangú felolvasóra, hogy mi motiválta a felolvasót a látássérülteknek végzett önkéntes munkában.

„Mindig is kerestem olyanok társaságát, akik valamilyen belső motivációtól indíttatva segíteni szerettek volna a látássérülteknek, vagy velük kapcsolatosan végeznek tanulmányokat. Mindig is érdekeltek ezek a belső mozgató rugók, hogy valaki miért dönt úgy, hogy idejét, hangját adja nekünk, vagy miért kutatnak olyan témákban, amik velünk, látássérültekkel kapcsolatosak.”

Itt adódott a kérdés, hogy mi alapján figyel fel Attila egy-egy felolvasóra, és sikerült-e már összebarátkoznia valamelyikükkel a cikkekről kezdett beszélgetés alapján.

„Sajnos egyelőre még nincs ilyen felolvasó barátom, de reményeim szerint ez hamarosan megváltozik. Folyamatban van a kapcsolatfelvétel néhány olvasóval, és ha a megkeresésre ők is fogékonyak lesznek, akkor mindenképpen szeretném, ha tartós barátság, és érdekes beszélgetés alakulhatna ki közöttünk akár a cikkekkel, akár az ő motivációjukkal kapcsolatban.

Eddig még nem túl sok felolvasót hallottam, de közülük Zsofit, és Sutkemutkegmailcom-ot említeném meg konkrétan. Részben talán azért figyeltem fel Rájuk, mert olyan témájú cikkeket olvastak fel, amik engem is érdekeltek, és mindkettejük esetében kiemelném, hogy nagyon kellemes hangjuk van. Számomra nagyon fontos, hogy egy felolvasónak olyan hangja, hangszíne, és beszéd stílusa legyen, ami alapján el tudnám képzelni azt, hogy órákon keresztül erre az egy hangra koncentráljak. Talán részben ezért is vagyok annyira kíváncsi a felolvasókra, a hangjukra, és arra, hogy hogyan tudnak átadni egy cikket a látássérültek számára. Ha például egy felolvasott cikknél az ember azt hallja, hogy a felolvasó nem élvezi, vagy rosszabb esetben unja is a cikket, az a hallgató számára is unalmassá teszi az anyagot, viszont egy kellemes felolvasás akár egy kevésbé izgalmas cikket is érdekesebbé tehet.” – mondja Attila.

Szívesen ajánlja az oldalt látássérült ismerőseinek, mert itt olyan cikkeket is meg lehet hallgatni, amelyekről máshol nem hall az ember, és kifejezetten az érdeklődési körünknek megfelelően keresgélhetünk a feltöltések között. Attila már a Lapról hangrá-hoz való csatlakozásakor felismerte azt a lehetőséget, amely az oldal fenntartóinak célja is, hogy összekötő kapocsként szerepeljünk olvasók és felolvasók között. Sok érdekes cikket, jó beszélgetéseket kívánunk minden olvasónknak és felolvasónknak. Ha Attilához hasonlóan Ön is szeretné velünk megosztani tapasztalatait egy, a Lapról hangra és az Infoalap oldalán megjelenő beszélgetésben a Lapról hangra oldalról, kérjük, írjon nekünk a laprolhangra@infoalap.hu címre.

2016-03-22,
Nyomtatás gomb Nyomtat