Hírek

„Egy diktafon olyan a vak ember számára, mint a látónak a ceruza, a toll”

Beszélgetés Zsolnai Zsókával

Zsóka a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának harmadéves hallgatója. A tanulás mellett nem sok ideje marad, így már ezért is igyekszik a rendelkezésére álló szabadidőt jól felhasználni. Amikor csak teheti, olvas, nyelveket tanul. Angol dalokat fordít, németből pedig felsőfokú nyelvvizsgára készül.

Az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány audio-eszköz adományozási pályázatáról az interneten keresztül értesült. Korábban is használt diktafont a jegyzeteléshez. Így foglalja össze, mi mindenben jelent számára segítséget a diktafon a hétköznapokban:

„Mivel egy látássérült, teljesen vak ember csak a hallására támaszkodhat, ezért szüksége van olyan eszközökre, melyek ebben segítik. Többek között ezt a funkciót szolgálja a diktafon is. A felvett hanganyagot könnyedén vissza lehet hallgatni. Esetemben például nem áll rendelkezésemre hordozható számítógép, az órán képtelen vagyok jegyzetelni. Egyetlen megoldás lehet, hogy az órai ismeretanyag rendelkezésemre álljon, ha diktafonnal felveszem az órákat, és otthon visszahallgatom. Tudni kell azonban, hogy ez rendkívül fáradságos munkát jelent. Ráadásul a diktafon is fogyó eszköz, nem tart örökké. Ezen eszközök pótlásában nagy szerepet játszik az Önök alapítványa.

Sok sikert kívánunk Zsókának a tanuláshoz, amelyben – reméljük -, az új diktafon is segítségére lesz.

2014-03-04,
Nyomtatás gomb Nyomtat