Publikációk » Magyarországra is megérkeznek a DAISY könyvek

A világszerte elterjedt Daisy elnevezés a Digital Accessible Information System (Digitálisan Elérhető Információs Rendszer) rövidítése. A technológia Japánból származik, melyhez nagyon hasonlítottak a hazánkban is jól ismert hibrid hangoskönyvek.

A hagyományos hangoskönyvek a nyomtatott kiadványok hangzó formátumban rögzített változatai, ahol alapesetben emberi hangon kerül visszaadásra az információ (ma már jó minőségű számítógépes beszédszintézissel is előállítható a hangzó változat). Ezekből a formátumokból nehéz kinyerni a szöveges információkat, például keresni bennük, az elejétől a végéig meg kell hallgatni őket. A fejlesztők rájöttek, nagyon fontos az információban történő navigálás és a keresési lehetőség is. Így született meg a DAISY technológia, melynek legteljesebb formájában a hanganyag és az elektronikus szöveg szinkronban van egymással.  A navigáció nem csak a fejezetek, hanem a mondatok és még a szavak szintjén is megoldott, lehetővé teszi a keresést, vagyis a lehető legteljesebb olvasási élményt nyújtja. A DAISY rendszer ezzel új alapokra helyezi a látássérült emberek olvasási szokásait.

A világban működő hangoskönyvtárak 1996 májusában hozták létre a DAISY Konzorciumot.  Fő célkitűzésük volt, hogy segítsék az olvasási hátránnyal küzdőket, köztük a vak és a gyengénlátó embereket. A DAISY szabvány Svédországban alakult ki, ahonnan a világ számos országában átvették.

Az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány közel másfél éve foglalkozik a DAISY technológia meghonosításával, hogy megkönnyítse a látássérült emberek számára az elektronikus és a hangzó anyagok elolvasását. Ennek érdekében az alapítvány kísérleti jelleggel kiadja a Vakok Világa c. folyóirat DAISY változatát. A teszteléshez az alapítvány és az MVGYOSZ az előfizetők segítségét kéri. Remélhetőleg már eddig sok olvasónak tetszett, hogy a folyóirat márciusi számának egyes cikkei férfi, mások pedig női hangon szólaltak meg. Az a riport pedig, melyet férfi munkatárs készített egy hölggyel, a nemüknek megfelelő hangon hallható.

Bartha Zsuzsanna

Nyomtatás gomb Nyomtat