Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Sok újdonságot hoz a JAWS for Windows 17.0 legfrissebb magyar változata

Örömmel jelentjük be, hogy a mai naptól elérhetővé válik a JAWS 17.0 legfrissebb verziója. A tavaly honosított kiadás óta a program számtalan ponton frissült, ennek eredményeként továbbfejlesztett támogatást nyújt több népszerű alkalmazáshoz. Ilyenek a sokak által a mindennapokban használt Office programok, mint a Word, az Excel, az Outlook és a PowerPoint. Utóbbiak esetében főleg a 2013-as és a 2016-os verziók élveznek immáron magasabb fokú támogatást a JAWS részéről.

A web böngészők terén mind a három, hivatalosan is támogatott program használhatósága fejlődött, azaz a frissítést követően az Internet Explorer, a Firefox és a Chrome is jobb böngészési élményt nyújt. Mindez annak is köszönhető, hogy a JAWS követte az ún. ARIA webes akadálymentesítési technológia változásait, fejlődését.

Javult továbbá az együttműködés az Adobe Acrobat Reader DC PDF megjelenítővel, valamint a Windows Live Mail levelezővel is.

Az új JAWS egyik legjelentősebb előnye a Windows 10 rendszer támogatása terén tapasztalható. Nagymértékben fejlődött ugyanis a JAWS és a Windows 10 együttműködése, gördülékenyebbé vált a rendszer használata, valamint javult a rendszer szintű alkalmazások használhatósága és a beállítási lehetőségek elérhetősége is.

Érdemes külön kiemelni a Windows 10 beépített levelezőjét és számológépét, melyek használhatósága szintén sokat fejlődött, valamint ugyanez mondható el a Feladatkezelőről is.

Fontos tudni, hogy ez az új változat már tökéletesen együttműködik a Microsoft által április 11-én kiadott frissítő csomaggal, így az ún. Creators Update (alkotói frissítés) telepítése utáni állapot már nem okozhat problémát, ha az új JAWS-t használjuk.

Új funkciója a JAWS-nak, hogy képes egyetlen gombnyomásra átváltani olyan üzemmódba, mely a teljesen gyári állapot használatát teszi lehetővé. Ilyenkor kizárólag az eredeti, gyári szkriptek és konfigurációs beállítások töltődnek be, az általunk utólag elvégzett módosítások nem. Ennek billentyűparancsa a JAWS gomb+Szóköz, majd Z. A parancs újbóli kiadásával vagy a program újraindításával ismételten a saját beállításainkkal dolgozhatunk tovább.

Rendkívül komoly, évek óta várt jelentős fejlesztés tapasztalható a matematikai tartalmak olvastatásánál. Mostantól a JAWS tetszőleges szövegszerkesztőben képes felolvasni gyakorlatilag bármilyen matematikai jelölést, szimbólumot. Sokat finomodott továbbá az ún. MathML matematikai tartalmak felolvasása is. Erről a látássérült diákok számára rendkívül fontos funkcióról részletesebben olvashatnak honlapunk JAWS termékoldalán.

A fentieken túl a Braille-kijelzőt használók számára is számos előrelépést hoz az új verzió, így sok alkalmazásnál több és még pontosabb információ jelenik meg az eszközökön.

A JAWS 17.0 legfrissebb verziójának bemutató változatát a következő hivatkozásokon tölthetik le:

Kérjük, hogy kérdéseikkel és észrevételeikkel, forduljanak bizalommal ügyfélszolgálatunkhoz. Elérhetőségeink az alábbiak:

Telefon: +36 (1) 273-3188, +36 (70) 295-9288, e-mail: .

Bízunk benne, hogy ismét egy olyan JAWS változatot tudunk a magyar látássérült felhasználók rendelkezésére bocsátani, mely az élet minden területén, a munkavégzésben, a tanulásban és az ügyintézésben egyaránt a segítségükre lesz.

Budapest, 2017. május 9.

 

„Informatika a látássérültekért” Alapítvány

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére