Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Narrált filmek a Berlinárén

Az idei Berlinálé Filmfesztiválon négy narrált filmet vetítenek vak és gyengénlátó emberek számára, ezek között a versenyben is résztvevő filmek is vannak. Ezek a Barbara, a Mi marad?, A fal. Különlegességként pedig először tekinthető meg vak emberek számára is követhető és élvezhető változatban az Október című némafilm.

A narrált filmek lehetővé teszik a vak és gyengénlátó emberek számára a film egészének élvezetét. A narrátor – a párbeszédek szünetében – néhány szóval körülírja a cselekmény központi elemeit valamint a szereplők arckifejezését, mozdulatait, öltözetét.

A Német Narrált Film Társaság Wim Wenders Buena Vista Social Club című filmjét mutatta be elsőként narrált filmes változatban a Berlinálén.  Azóta mind több vak és gyengénlátó ember választ a fesztivál narráltfilm-kínálatából.

2012. március 27-én kerül sor 10. alkalommal a DBSV díjkiosztójára narrált film kategóriában. A díjra jelölt filmekről részleteket, további információkat a jelölésről és a közönségdíjról a következő oldalon talál: www.deutscher-hoerfilmpreis.de

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére