Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Megújult a Lapról hangra portál

A Lapról hangra közösségi összefogás 2011-ben indult azzal a céllal, hogy kizárólag nyomtatásban megjelenő újságokat tegyen hozzáférhetővé vak és gyengénlátó emberek számára a modern technika és az emberi hang személyességének ötvözésével. A www.laprolhangra.hu oldalra feltöltött cikkek nemcsak hiánypótló információszerzési lehetőséget jelentenek a vak és gyengénlátó embereknek, hanem összekötő kapocsként is szerepelnek látó és látássérült újságolvasók között. Büszkék vagyunk arra, hogy a Lapról hangra nemcsak egy „hangosújság”, hanem egy színes, a taglétszámában folyton bővülő, egymásra figyelő, az olvasottakról kulturáltan beszélgetni tudó közösség is.

Minden közösség életében vannak nagy megújulások. Most mi is elérkeztünk egy változási folyamat végéhez, és természetesen egy új szakasz kezdetéhez is. Miben is áll ez a változás? Röviden azt mondhatjuk, hogy még szebbek, akadálymentesebbek és naprakészebbek leszünk, és minden eddiginél jobban igazodunk olvasóink és felolvasóink igényeihez.

A megújult Lapról hangra portál új funkciókkal bővült (pl. fórum) és könnyebben kezelhetővé vált az olvasói és a felolvasói felület is. A portál megújításakor figyelembe vettük azokat a javaslatokat, kéréseket, amelyek az elmúlt évek során érkeztek olvasóinktól és felolvasóinktól. Figyelmet fordítottunk az átláthatóságra, a vizuális megjelenésre és természetesen a korábbi bevált, megkedvelt funkciók megőrzésére is.

A portál megújítása az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft támogatásával valósult meg. Boldogan adjuk át a megújult portált olvasóinknak és felolvasóinknak. Sok örömöt kívánunk a használatához. Mindenkit arra buzdítunk, hogy látogasson el többször is a www.laprolhangra.hu  honlapra, „járja be minden zegét-zugát”, fedezze fel az új funkciókat! Azokat pedig, akik olvasóként vagy felolvasóként szeretnének hozzánk csatlakozni a portál megújulása hírének hallatára arra biztatjuk, hogy ne habozzanak! Mindig örülünk az új érdeklődőknek, akik cikkeikkel, hozzászólásaikkal, véleményükkel – és természetesen jelenlétükkel – még színesebbé teszik közösségi összefogásunkat.

„Informatika a látássérültekért” Alapítvány

 

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére