Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Megjelent a Nuance TALKS&ZOOMS 5.31

Megjelent a Nuance TALKS&ZOOMS programjának legújabb, 5.31-es verziója. Az új verzió ingyenes frissítésként elérhető azok számára, akik licencüket 2007. november 13-a után vásárolták a szoftverhez. Ahogy a korábbi verzióknál már megszokott volt, a ZOOMS képernyőnagyító alkalmazás csak a Series 60 3. és 5. generációs készülékek esetében használható.

A legújabb érintőkijelzős modellekhez – úgy, mint a Nokia 701 és a Nokia 808 PureView – megjelent Belle FP2 frissítést jelen verzió még nem támogatja, egyúttal javasolt a frissítés elhalasztása, mivel az olyan változtatásokat is tartalmaz, melyek megakadályozzák a készülék Talks programmal történő használatát.

A letölthető csomag magába foglalja a magyar Vocalizer Eszter hang 5.60-as változatát, mely számos hibajavítást tartalmaz.

Újdonságok, változások a jelen verzióban:

  • A harmadik generációs, FP2 frissítéssel rendelkező készülékek esetében a szöveges üzenetekben használt hangulatjeleket, valamint az írásjelek táblázatát képes felolvasni a program.
  • Beérkező, várakozó állásban lévő hívás felolvasása. Ez azt jelenti, hogy amennyiben egy telefonbeszélgetés során más is hívja Önt, és engedélyezett a hívástartás szolgáltatás, a Talks felolvassa a hívó nevét vagy telefonszámát.
  • Az utoljára elhangzott mondat a vágólapra másolható a Talks billentyű és a 8-as számbillentyű hosszú lenyomásával. Az írásjelek bejelentési beállításától függően azok önálló szavakként jelenhetnek meg a szövegben, amennyiben kimondásuk engedélyezett. Megerősítésként a műveletet követően a másolt szöveg ismét elhangzik.
  • A 7.3 és 7.4 verziójú böngészőkben a kombinált listamezők megnyithatóak a "kiválaszt" gombbal, valamint javítva lett az új HTML5 stílusú szerkesztőmezők kezelése, és egy korábban jelentkező hiba, ami miatt egyes szerkesztőmezőkbe történő gépeléskor a Talks elismételte a mező tartalmát.
  • Néhány további ikon már felolvastatható a Talks programmal, például a Nokia C6-00 böngésző és naptár alkalmazásban, valamint lehetőség van címke nélküli ikonok manuális elnevezésére is, ami korábban nem volt lehetséges.
  • A fennmaradó karakterek száma egy szöveges üzenet írásakor mostantól nem hangzik el a Nokia E6-00 készüléken.
  • Javítva lett a korábban jelentkező hiba, ami a virtuális billentyűzet automatikus bezárását követően megakadályozta, hogy a Talks fel tudja olvasni a képernyő tartalmát.

A jelenleg is kapható támogatott és elérhető készülékek listája az alábbiakban olvasható:

  • Nokia 500
  • Nokia 701
  • Nokia 808 PureView
  • Nokia C5-00 5MP
  • Nokia C5-03
  • Nokia C6-01
  • Nokia C7-00
  • Nokia E6-00
  • Nokia E7-00
  • Nokia N8-00
  • Nokia X6
  • Nokia X7-00

A program legfrissebb változata letölthető alapítványunk weboldaláról: http://www.infoalap.eu/letoltes/talks/Talks_531.zip

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

Informatika a Látássérültekért Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére