Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Megjelent a JAWS for Windows 15.0 magyar változata

Örömmel értesítjük felhasználóinkat, hogy mától elérhetővé vált a JAWS for Windows 15.0 képernyőolvasó program magyar nyelvű változata. A most megjelentetett verzió több hónapos fejlesztőmunka eredményeként valósult meg, amelynek során az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány honosító csapata ismét tudása legjavát adta, hogy a magyar felhasználók számára is elérhetőek legyenek a program legfrissebb újdonságai.

Egy különleges, innovatív újdonság az un. érintőkurzor mód. Ahogy a neve is tükrözi, ez egy olyan objektum navigációs módot kínál, amely hasonló ahhoz, mint amikor egy valódi érintőképernyő segítségével navigálunk az elérhető objektumok, elemek között. Ez elsősorban a Windows 8.1 rendszer modern grafikus felületén jelent nagy előnyt, mert így hozzáférhetőbbé válnak az ilyen típusú alkalmazások, valamint használata megkönnyíti a rendszer kezdőképernyőjének kezelését is. Ezzel az új szolgáltatással a Windows 8.1 operációs rendszer szélesebb körű támogatása valósult meg.

Azonban a virtuális érintőkurzor mód bevezetése mellett a JAWS 15 immár az olyan, Intel alapú és Windows rendszerű érintőképernyős eszközöket is támogatja, mint amilyen a Microsoft Surface Pro táblagépe vagy éppen egy hibrid notebook, amely érintőképernyős módban is használható.

A beszédszintetizátorok terén is hoz újdonságot a 15-ös verzió, mivel a JAWS mostantól a Nuance Communications által fejlesztett Vocalizer Expressive beszédmotort is támogatja. Ennek értelmében a Vocalizer Expressive Mariska fantázianévre hallgató, magyar nyelvű hangkaraktere is beépítésre került a honosított kiadásba.

A JAWS 15 részét képezi az új, 3.0 verziójú FSReader DAISY lejátszó is, amely most HTML támogatást kapott. A HTML alapon megjelenő könyvek legnagyobb előnye, hogy az ún. navigációt gyorsító billentyűk is használhatók, amelyek gördülékenyebbé teszik a navigálást a tartalomban.

Sokak örömére a – látássérült felhasználók körében is igen népszerű – Skype alkalmazás a JAWS 15 verziójában már gyárilag támogatott, így külső megoldások nélkül is kényelmesen használható ez a közkedvelt kommunikációs program.

A népszerű alkalmazásoknál maradva fontos megemlíteni, hogy a web-böngészés terén mind az Internet Explorer, mind pedig a Mozilla Firefox legfrissebb változata remekül használható a JAWS 15-tel. Bár a Google Chrome böngésző hivatalosan továbbra sem támogatott, ám jócskán javult a két program közötti együttműködés az előző JAWS változat óta.

Mindezek mellett az Office programcsomag 2013-as verziójának támogatása is javult, immáron itt is elérhető a JAWS virtuális menüszalag szolgáltatása, amely leegyszerűsíti a programok menürendszerének használatát.

Jelentős fejlődés történt a különféle Braille-kijelzők kezelése terén is. Az egyik előremutató újdonság, hogy a Freedom Scientific cég igyekezett minél több kijelző illesztő programját integrálni a JAWS-ba, így a legnagyobb gyártók termékeinek meghajtó programjaihoz már a képernyőolvasó telepítésével hozzájutunk. Ennek köszönhetően sok Braille-kijelző esetében nincs szükség arra, hogy az eszköz gyártójának honlapjáról töltsük le a meghajtó szoftvert.

Egy másik praktikus újítás, hogy az USB-n vagy Bluetooth-on keresztül csatlakoztatott Braille-kijelzőket automatikusan felismeri a JAWS, így ilyenkor nincs többé szükség a program újraindítására.

Új lehetőség, hogy a Freedom Scientific részére hibajelentések küldhetők, amelyek elősegítik, hogy a JAWS-ban rejlő hibákat minél gyorsabban és hatékonyabban tudja kijavítani a gyártó.

Néhány, a JAWS 15.0 újdonságait bemutató podcast mától szintén letölthető az Infoalap letöltések aloldaláról, és a közeljövőben továbbiak közreadását tervezzük. Továbbá felhívjuk figyelmüket, hogy a Hobby Rádió, ma este 20:15-kor kezdődő Gépház Extra c. adása interjút közöl a program honosításának vezetőjével.

Kérjük, hogy kérdéseikkel és észrevételeikkel, forduljanak bizalommal ügyfélszolgálatunkhoz. Elérhetőségeink az alábbiak:

Telefon: +36 (1) 273-3188, +36 (70) 295-9288, e-mail: .

Bízunk benne, hogy ismét egy olyan JAWS változatot tudunk a magyar látássérült felhasználók rendelkezésére bocsátani, mely az élet minden területén, a munkavégzésben, a tanulásban és az ügyintézésben egyaránt a segítségükre lesz.

Budapest, 2015. június 16.

„Informatika a látássérültekért” Alapítvány

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére