Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Lapról hangra hírek és cikkajánló 2013. augusztus 30.

Mi is a Lapról hangra kezdeményezés

A Lapról hangra oldalon látó önkéntesek olvasnak fel újságcikkeket igazoltan vak vagy gyengénlátó hallgatóknak. Az újságok, folyóiratok túlnyomó többsége kizárólag nyomtatásban jelenik meg, vagy a képernyőolvasó és nagyító programok által nem kezelhető felületen érhető el.

A Lapról hangra viszont egyszerűen hozzáférhetővé, sőt letölthetővé teszi ezeket. Portálunk azonban nemcsak a legkülönbözőbb témájú cikkek lelőhelye, hanem egy baráti közösség is, amelynek látó és látássérült tagjait az olvasás szeretete köti össze. A cikkek után található „Hozzászólok” rovatban és a www.vakinfo.hu weboldalon létrehozott fórumtémában olvasóknak és felolvasóknak egyaránt lehetőségük van a cikkek megvitatására.

A regisztrációról

A Lapról hangra olvasóinak és felolvasóinak is regisztrálniuk kell az oldal használatához. Gyakran visszatérő kérdés, hogy miért fontos a regisztráció.

A vak és gyengénlátó olvasók regisztrációja és látássérültségük igazolása azért nélkülözhetetlen, mert különböző törvényi és szerzőjogi előírások miatt kizárólag igazoltan látássérült felhasználók számára tehetjük meghallgathatóvá a felolvasott cikkeket a szabad tartalom kivételével. A regisztráció csupán néhány lépésből áll, és a látássérültséget igazoló irat szkennelt vagy fénymásolt változatának beérkezése után válik véglegessé. Amennyiben bármilyen probléma merülne fel a regisztráció során, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a

e-mail címen, hogy segíthessünk a megoldásban.

A felolvasók regisztrációja azért fontos, hogy az általuk felolvasott cikkekkel kapcsolatban (pl. az írás pontos megjelenési helyének és idejének vagy esetleges technikai kérdéseknek a tisztázására) fel tudjuk velük venni a kapcsolatot. Természetesen a felolvasóknak is örömmel rendelkezésére állunk a regisztrációval és a technikai kérdésekkel kapcsolatban a e-mail címen.

Technikai tanácsok a felolvasóknak

Az alábbiakban néhány olyan tanácsot olvashatnak, amely megkönnyíti az olvasók számára az Önök által beküldött cikkek közötti eligazodást, és javítja a felolvasás hangminőségét. 10 MB a feltöltési korlát, ezért a hosszabb cikkeket több részben kell feltölteni.

Kérjük, hogy a cikkek beküldésekor mindig adják meg:

         a cikk címét (többrészes esetén számozva),

         az újság nevét,

         a megjelenés évét (ne írjanak évfolyamot!),

         lapszámot vagy hónapot, napilapoknál dátumot.

Jelezzék azt is, milyen témakörökbe sorolható be az adott írás. Ez a későbbi címkézés miatt jelent segítséget, hiszen az olvasók nemcsak újságok címére, hanem témakörökre is rá tudnak majd keresni.

Figyeljenek a felvétel hangminőségére és hangerősségére.

Technikai problémáikkal bátran keressenek bennünket.

Szabad tartalom

Örömmel ajánljuk minden kedves olvasónk és felolvasónk figyelmébe a Lapról hangra oldalon elérhető Szabad tartalom kategóriát. Az itt található információk regisztráció nélkül is meghallgathatóak.

Cikkajánló

1./ Anya csak egy van

Felnőttként szinte minden nőnek van egy-egy, sokszor elmondott története a gyermekkoráról és az édesanyjáról. Milyenek is ezek a visszaemlékezések? Hogyan jelenik meg az anya-lánya viszony évek múltával? Nagy-nagy vitákra, hasznos tanácsokra, hosszú, csendes beszélgetésekre emlékszünk? Ez a cikk egy a lehetséges emlékek közül, és nemcsak emlékezés egy harmonikus anya-lánya kapcsolatra, hanem valóságos történelmi visszatekintésként is olvasható.

2./ Csekonics József – 1. rész

Csekonics Józsefnek, a magyar lótenyésztés megalapítójának munkásságát mutatja be a kétrészes írás első fele. Nemcsak a lovak iránt érdeklődőknek ajánljuk a meghallgatását, hanem azoknak is, akik egy-egy személyt szívesen elhelyeznek a tágabb történelmi környezetébe, és elgondolkoznak, miért éppen a 18. század vége, 19. század eleje volt a szakmailag is megalapozott lótenyésztés megteremtésére legkedvezőbb időszak Magyarországon.

3./ Csekonics József – 2. rész

Melyek voltak Csekonics József főbb feladatai a mezőhegyesi ménes megalapítása után? Miért és hogyan összegezte a lótenyésztésben szerzett tapasztalatait? Mivel foglalkozott visszavonulása után? Ezekre a kérdésekre is választ kapunk a munkásságát bemutató sorozat második részében.

4./ Viccplacc

Mit mond a tükör a kövér nőnek, aki megkérdezi, ki a legszebb a világon? Hogyan próbálja rábírni a rendőr az autóvezetőt, hogy belefújjon a szondába? Mi történt a ponttyal, amelyik megtanult szárazon élni? Ezeket csak az tudhatja meg, aki meghallgatja, és végigneveti a Viccplacc legújabb részét!

5./ Szégyen-e a bejárónő?

Nagyon sok nő panaszkodik, hogy a férje nem segít a háztartási munkában, ő pedig nem bírja egyedül az állandó takarítást. Mi ilyenkor a megoldás? Talán egy bejárónő alkalmazása. A cikk egy személyes történeten keresztül szemlélteti, mennyire megváltoztatja a hétköznapokat, ha nem egyedül kell megbirkózni a háztartás gondjaival. Vajon sokan tényleg csak a barátnők és ismerősök rosszallásától tartva nem alkalmaznak bejárónőt – ahogyan a cikkben beszélő háziasszony gondolja – vagy inkább másért nem?

6./ Mi a szexuális intelligencia?

Mi ez? Egy új, pszichológiai elméletekkel körülvett fogalomról van szó? Valamiről, ami nem is létezik, nem veleszületett, de talán nem is tanulható? Vagy valami egészen egyszerű dologról? Arról, hogy a lehető legkevesebb elvárással, előítélettel, tervezéssel gondoljunk a szexre, és „csak” élvezzük? Vagy mégsem ilyen egyszerű az egész?

7./ A teli buksza fortélya

Tippek a pénz jobb beosztásához. Érdemes legalább néhányat kipróbálni a cikkben felsorolt sok tanács közül, és máris spórolunk. Ki azzal, hogy leárazott termékeket vesz, más azzal, hogy malacperselyben gyűjti a lakásban, autóban szanaszét heverő aprópénzt, vagy akár azzal, hogy tényleg csak azt vesszük meg, amire szükségünk van.

8./ Hogyan hazudjunk?

Szinte mindennaposak a telefonok, amelyek során megpróbálnak bennünket rábeszélni egy „nagyon kedvező” áru megvásárlására vagy a részvételre egy termékbemutatón. Most egy értékesítő mondja el a tapasztalatait és az elsajátított fogásokat, amelyekkel rávehetik az oda nem figyelő embereket egy drága és az árához képest jóval kevesebbet érő termék megvásárlására.

9./ A szabadság néha megöl minket

A legtöbben már túl vagyunk az egy-kéthetes nyári szabadságon. Milyen volt a pihenés? Szórakoztató, tele jó élményekkel? Vagy nem annyira jókkal? Előjöttek a családi konfliktusok? Ugyanolyan fáradtan jöttünk haza, mint ahogy elindultunk? Jónéhány tanácsot tartalmaz ez a cikk a pihenésre. Jövőre érdemes lesz megfogadni ezeket.

10./ A nagy fehér cápa

Vegyes érzéseket keltenek legtöbbünkben a cápák. Rettegünk tőlük, borzongva nézzük a cápatámadásokról szóló filmeket, de valami vonz is hozzájuk. Ebben a cikkben egy természetfilmbe illő leíráson keresztül figyelhetjük meg a nagy fehér cápát. Talán a végére csökken a félelmünk, és egyszerűen csak egy érdekes élőlénynek látjuk.

Jó olvasgatást, érdekes beszélgetést kívánunk a cikkekről.

A Lapról hangra csapata

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére