Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Közelkép nyerteseinkről: dr. Márkus Petra

Petra születésétől kezdve nem lát. Hetedik osztályig a Vakok Általános Iskolájának diákja volt, majd látó gyerekekkel tanult együtt. Érettségi után a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karára iratkozott be, ahol a 2010-2011-es tanévben szerezte meg diplomáját jogász szakon. Szabadidejében gyarapítja a már meglévő angoltudását, zenét hallgat, önvédelmi oktatáson vesz részt, vagy nagyokat játszik az unokaöccsével, Áronnal.

dr. Márkus PetraA JAWS képernyőolvasó programot 2002 óta használja nagy megelégedettséggel. Így foglalja össze, mi mindenben segít neki a JAWS szoftver: „Lehetővé tette, hogy használni tudjam a számítógépet a szövegszerkesztéstől az internetezésig. Ennek segítségével könnyebben tudtam tanulni, továbbá lehetővé vált számomra, hogy digitális formátumú könyveket olvashassak, weben keresztül is tájékozódhassak a nagyvilág eseményeiről, internetes környezetben hallgathassak mind magyar, mind egyéb nyelvű rádiókat, valamint, hogy igénybe vehessem az internetes telefonálást elősegítő programok által nyújtott szolgáltatásokat is. Léteznek továbbá úgynevezett audio-játékok is többnyire angol nyelven, melynek lényege egyrészt, hogy a játék során a hangalapú információk kerülnek előtérbe, másrészt a vak és gyengénlátó személyek képernyőolvasó program használata mellett chatelhetnek egymással.”

Megjegyzi, hogy az akadálymentesítés elterjedése ellenére a képernyőolvasót használók számára, még mindig gyakori, hogy fontos információk nem elérhetők. Ennek szerinte az az oka, hogy az adott weboldal tervezői nem veszik kellőképpen figyelembe a web-akadálymentesítési útmutatót és az internetes akadálymentesítéssel foglalkozó szakemberek tanácsát.

Petra különböző levelezőlistákon értesült az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány szoftveradományozási pályázatáról. A 11-es JAWS verzió jelentős újdonságának tartja, hogy kiválóan együttműködik a Windows 7 32 és 64 bites operációs rendszerrel, és számos új funkcióval is bővült. Az egyik ilyen a kutatás funkció, amelynek segítségével gyorsabban válnak elérhetővé például a hírek vagy az időjárás-előrejelzés, mintha a web-böngészőbe kellene beírni az adott honlap címét. Van még egy újítás a szoftvernek ebben a változatában, amelyet az eddig megkérdezett összes felhasználó nagyra értékelt. Ezt a változást Petra olyan szemléletesen foglalja össze, hogy a JAWS-t nem használó olvasók számára is valószínűleg rögtön érthetővé válik az újítás jelentősége: „A korábbiaktól eltérően itt a szerkesztőmezőkben nem kell Enterrel aktiválni az űrlap módot, hanem azt a JAWS egy csippanó hanggal jelzi – nekem tetszik ez utóbbi változás.” Az újdonságok közül ki szeretné próbálni a tandem funkciót is, amellyel a számítógép távvezérlésével segítséget nyújthatnak egymásnak a JAWS-használók.

Távlati céljainak megvalósításához is fontos eszköznek tartja a JAWS-t. Hangsúlyozza, hogy jogászként elképzelhetetlenek a mindennapok számítógép-használat nélkül, nyelvtanulóként pedig az angol szaknyelvi kurzuson kapott feladatok teljesítéséhez szükséges számára a képernyőolvasó program. A beszélgetés végén a következőképpen fejezte ki örömét és köszönetét, amiért a szoftveradományozási pályázat egyik nyertesévé választották: „Ezúton szeretnék köszönetet mondani az „Informatika a látássérültekért” Alapítványnak mindazon pályázók nevében, akik abban a megtiszteltetésben és örömben részesülhettek, hogy a JAWS for Windows képernyőolvasó, vagy a MAGic képernyőnagyító programok valamelyikét teljes körűen használhatják. Remélem, a jövőben is kiírásra kerül majd olyan pályázat, melynek segítségével minél több látássérült személy juthat ezekhez a szoftverekhez.”

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére