Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Junior Internet Project: keresik a jövő honlapépítőit, honlaptervezőit és informatikai újságíróit!

A 2000-ben Csehországban indított, és 2006-ban az összes visegrádi országra (Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) kiterjesztett Junior Internet Project célja, hogy felkutassa azon tehetséges iskoláskorú fiatalokat, akiket érdekel az internet, és jövőjüket az informatikai pályán képzelik el. A legjobb fogyatékkal élő pályázó különdíjat kap.

A versenyre három kategóriában lehet nevezni:

  • JuniorWeb – hagyományos honlapok és egyéb internetes projektek, pl. webes szolgáltatások
  • JuniorDesign – honlaptervek és grafikus projektek
  • JuniorText – esszéverseny az alábbi két témában:
  1. Kapcsolataim alakulása, mióta a net belépett a világomba
  2. Biztonságban az interneten

A verseny magyar fordulójára március 7-ig lehet nevezni, az indulók március 19-én Budapesten, a Microsoft Magyarország székházában megrendezett konferencián mutathatják be egymásnak és a zsűrinek pályázataikat, valamint hallgathatnak meg érdekes előadásokat neves IT-szakértőktől. Innen a legjobbak jutnak tovább a nemzetközi döntőre, amelyet a lengyelországi Wroclawban tartanak április 15-17-e között, ahol az egyes országok jól szerepelt versenyzői előadásokat hallgathatnak meg az internetes trendekről, már sikeres fiatalok világhálóval kapcsolatos projektjeiről és egyéb érdekességekről is.

A verseny magyarországi szervezője és koordinátora a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány. A megmérettetésről további információ a www.juniorinternet.hu honlapon található.

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére