Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Beszélgetés Kováts Tímea Athinával, aki az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány támogatásával vesz részt a 2013-as nemzetközi kommunikációs és informatikai táborban

– Kérlek, mutatkozz be néhány mondatban. (Hol tanulsz, kedvenc tantárgy, szabadidő, mivel szeretnél később foglalkozni, stb.)

– Kováts Tímea Athina vagyok és 18 éves. A Jedlik Ányos Gimnáziumban most végeztem, és komoly terveim vannak a továbbtanulást illetően. A Semmelweis Egyetem, Egészségtudományi kar, dietetikus szakát céloztam meg. Több mint valószínű, hogy felvesznek a SOTE-ETK dietetikus szakára, hiszen az érettségik jól sikerültek. Mind közép mind emelt szinten sikerült  jól teljesíteni. Emelt szinten biológiából 84%-on kémiából pedig 81%-on teljesítettem. Közép szinten magyarból 99%-ot matekból 96%-ot értem el. Így a felvételinél a magam 466  pontjával szállok be a versenybe a legjobb helyekért. A kémia és a biológia szerelmese vagyok. Szeretem a tudományos előadásokat ezen tudománykörökben. Ezen kívül szeretek a kertben és a konyhában is tevékenykedni.  

Nagyon szeretek kézműveskedni, itthon is sokszor készítek saját készítésű dolgokat, ajándékokat. Úgy érzem, hogy itt új dolgokat láthatok, tanulhatok meg, amik nagyon hasznosak és segítenek majd az elhelyezkedésben.

Az idei tábor hosszabb lesz az eddigieknél, és megtisztelőnek érzem, hogy részese lehetek.

– Hol, kitől hallottál az ICC-ről?

– Párom pár éve volt ICC táborban, ő informatikus beállítottságú. Szerinte sokkal hasznosabb, érdekesebb workshoppok vannak, mint akkor, amikor ő részt vett a táborban. Egy nagyon kedves barátomtól is hallottam a táborról, biztatott, hogy próbáljak meg jelentkezni mert ez egy nagyon hasznos és számomra testhezálló lehetőség.

– Miért jelentkeztél a táborba?

– Mert szeretek új emberekkel megismerkedni és szeretném gyakorolni az angol nyelvet.

– Mik a várakozásaid, reményeid a táborral kapcsolatban?

– Remélem ez a tábor sok újdonságot fog mutatni nekem és lehetőséget ad kellemes kikapcsolódásra, hogy nyári szünetem hasznosan és pihentetően teljen.

– Kiválasztottad-e már, milyen műhely-foglalkozásokon szeretnél részt venni? Ha igen, mihez szeretnéd később azokat használni?

– A listámon a főzésről szóló foglalkozás áll az első helyen. Úgy vélem a főzős foglalkozás sokat segíthet nekem, mert igaz, hogy jól forgatom a fakanalat, de jelen pillanatban a burger king  konyháján dolgozok. Nagyon érdekel a külföldi tanulásról szóló foglalkozás és a mindennapokban az idő jobb beosztásához tippeket adó tanácsadás is.

– Mik a tapasztalataid a részvételre történő kiválasztásról, miket tanácsolnál azoknak, akik jövőre szeretnének jelentkezni?

– Merjenek beszélni mert szerintem a jelentkezésnél fontosabb a kommunikációs készség, merészség mint az, hogy nyelvtanilag helyes  legyen a mondat.

– Hogyan készülsz a táborra?

– Igyekszem minél többet megtudni az előző táborokról, annak hangulatáról, pozitívumairól. Beszélgetek régi táborosokkal, hogy mire lehet számítani.

– Van-e olyan program, esemény, amit nagyon vársz, és olyan, ami miatt egy picit izgulsz, hogy milyen lesz?

– Tűkön ülve várom a tábor kezdetét, de nem félek semmitől.

A tábor után megkérdezzük Timit az élményeiről, tapasztalatairól, és összegezzük ezeket az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány honlapján.

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére