Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Beszélgetés Holl Jolival

Vannak nevek, amelyek egyszerűen fogalommá válnak. Mivel Jolánt a legtöbb barát, ismerős és a látássérültek is csak egyszerűen Holl Joliként emlegetik, egyértelmű volt, hogy így nevezzük őt a vele készült beszélgetésben. Elárulhatjuk, hogy amikor a Lapról hangra szerkesztőségében felmerült a kérdés, hogy a korábban megkezdett beszélgetéssorozat következő részében kit kérdezzünk a Lapról hangrá-hoz kapcsolódó élményeiről, egyik kollégánk már mondta is, hogy „Kit? Naná, hogy Holl Jolit. Ő jól és érdekesen tud mesélni.”

Így tehát felvettük vele a kapcsolatot, és nagy örömünkre rögtön igent mondott az interjú-felkérésre.

Joli húsz éve a Látásunkért Alapítvány kurátora a magyar Retina Pigmentosa betegek képviseletében. Látása fokozatosan romlott, három éve egyáltalán nem lát.

Jó kapcsolatot ápol más, látássérültekkel foglalkozó szervezetekkel. A Lapról hangra beindításáról az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány szolgáltatásaként értesült. Amíg nagyítóval tudott olvasni, mindenféle újságot olvasott, sőt – ahogyan ez egy kétunokás nagymamához illik -, kézimunkázott is. Amikor már a nagyító használata sem jelentett megoldást az olvasáshoz, jó lehetőségnek ígérkezett a Lapról hangra portál. A honlapot a kezdetektől fogva jól tudja használni, az átalakítás óta pedig a korábbinál is egyszerűbben válogat a folyóiratok, lapszámok, cikkcímek között. Ha mégis elakadna, bármikor segítséget kérhet két informatikaoktató kollégájától, Tarcsafalvy Attilától és Mali Attilától.

Joli a legkülönbözőbb témájú cikkeket szívesen olvassa, sőt nemcsak olvassa, hanem amit csak tud, ki is próbál az olvasottakból a gyakorlatban; például elmegy egy-egy rendezvényre, amelyről a Lapról hangrá-n olvasott, vagy meglepi a családot egy recept elkészítésével.

„Szeretem a Heti Világ Gazdaságot olvasni, a Geografic magazint szintén.

Egészségügyi dolgozó vagyok ma is és e témájú cikkeket keresem-olvasom.

Minden érdekel a történelemtől a főzőkanálig bezáróan. Több receptet kipróbáltam már a családom örömére! Mindig sikert arattam velük!

Volt, hogy innen értesültem az első jogszabályról! Olvasásban mindenevő vagyok, csak kevés az időm hozzá, így szelektálom és a számomra érdekesebb és az érdeklődésemnek megfelelő cikkeket hallgatom meg elsősorban!

Történelem, egészségügy, régi étel receptek érdekelnek.”

A felsorolt témákon és lapokon kívül szívesen olvasná a helyi, Gyulai Hírlapot is. Érdeklődésének és olvasókedvének csak az idő szab határt.

Szívesen megismerkedne, beszélgetne a felolvasókkal, akik közül Kovács Ágival személyesen is volt alkalma találkozni egy kiránduláson, még mielőtt tudott volna arról, hogy ő is a Lapról hangra felolvasója. Minden felolvasónak hálás, köszönetet mond a munkájukért.

Joli nemcsak a Lapról hangra lelkes olvasója, hanem ismerőseinek is mindig ajánlja a honlapon megjelenő érdekes cikkeket, egy-egy személyes cikkajánlással is buzdítja a számítógép-használattól még idegenkedő látássérülteket, hogy barátkozzanak meg a géppel.

Végül pedig kedvesen, nagy-nagy szeretettel és egy jó adag humorral köszöni meg a felolvasók és a Lapról hangra csapat munkáját:

„Gratulálok önzetlen munkájukhoz és elismerésem a segítségükért, amit vakok irányában tesznek. Nyilas Misi helyett önök vannak nekünk. Őszinte szívből köszönöm munkájukat.

Végül, de nem utolsósorban gratulálok az első díjhoz, hogy elismerést kapott a Lapról-hangra! Megérdemelték!”

Mi pedig a felolvasók nevében is köszönjük a kedves, elismerő szavakat. További érdekes és hasznos cikkhallgatást kívánunk!

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére