Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Az Internet Fiesztán is bemutatkozott az alapítvány

Alapítványunk március 22.-én eszközbemutatóval egybekötött előadást tartott Kecskeméten, az Internet Fiesztán. Az eseményről készült rövid összefoglalót az alábbiakban tesszük közzé.

2016. március 22.-én Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárban került megrendezésre az „Internet Fiesta – Közös Kincseink” elnevezésű rendezvény. A program egyik érdekes előadását az „Informatika a Látássérültekért" Alapítvány tartotta a „Látássérült emberek az internet világában” címmel.

Az alapítvány két nagyszerű előadói képességekkel rendelkező munkatársa, Herczeg Lajos és Marosi László a mindennapi életben nagyon jól hasznosítható tanácsaival fűszerezett bemutatója rávilágított a modern technikai berendezések hasznosságára és arra, hogy a látássérült emberek és segítőik számára a használatuk megtanulható és egy kis gyakorlással a mindennapi életük részévé tehető.

Az előadásokat nagy érdeklődés kísérte (48 fő), melyet a visszajelzések alapján a résztvevők nagyon élveztek, és kifejezetten hasznosnak ítélték meg. Többen is jelezték, hogy visszavárják az alapítvány munkatársait és nagyon kíváncsiak a technikai fejlődés adta lehetőségek megismerésére, kipróbálására.

 

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére