Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Az Infoalap születésnapja

A születésnap nemcsak egy-egy ember, hanem egy szervezet életében is nagy esemény. Az Infoalap születésnapját igazán nem nehéz megjegyezni, egy nappal van a Mikulás után. December 7-én 17 éves az INFOALAP!

Képzeljenek maguk elé egy nagy tortát 17 gyertyával és természetesen azzal a sok-sok vak és gyengénlátó emberrel, akivel gondolatban együtt ünneplünk. Meghívjuk képzeletbeli születésnapi asztalunkhoz azokat, akik az elmúlt 17 évben megismerték alapítványunk tevékenységét, megszerették termékeinket, az általunk honosított, adományozott, fejlesztett programokkal tanulnak, dolgoznak. Az elmúlt 17 évben már felnőtt az a generáció, aki alapítványunk termékeivel kezdte meg az általános iskolai tanulását, képernyőolvasó és -nagyító szoftvereink állandóan frissülő verzióit használta, szüleivel, később barátaival ellátogatott eszközbemutatóinkra, diákként részt vett a nemzetközi informatikai kommunikációs táborban, ahova szinte minden évben küldünk diákokat. A 17 év alatt természetesen némi változás történt a munkatársi csapatunkban, az viszont állandó, hogy az informatika iránt szenvedélyesen érdeklődő, az új dolgokra nyitott, kreatív munkatársaink vannak.

Természetesen idén is azon dolgoztunk, hogy Önök még könnyebben, egyszerűbben, sokoldalúbban használhassák számítógépükön a JAWS képernyőolvasó, valamint MAGic és Zoomtext képernyőnagyító programokat. Gyarapítsák informatikai tudásukat, és felfedezhessék új, a vak és gyengénlátó emberek számára fejlesztett alkalmazásainkat. Saját termékeink közül frissítettük idén a DEX, a Dramatizált Elektronikus Könyvszerkesztő és hangoskönyv-konvertáló programot. A 2.7-es verzióval már lehet matematikai jeleket, képleteket felolvastatni és pontírású nyomtatásra vagy Braille-kijelzőn történő olvasásra  átalakítani, és természetesen nincs határ az elektronikus könyvek MP3 formátumúvá történő konvertálásának lehetőségében sem! Van két másik büszkeségünk is, amelyeket idén mutathattunk be Önöknek. Egyik az Infoalap Reader. Ezzel az alapítvány programozói által fejlesztett alkalmazással azoknak az olvasáséhségét tudjuk csillapítani, akik eddig nem engedhették meg maguknak, hogy úgynevezett fizetős optikai karakterfelismerő szoftvert használjanak. Az Infoalap Reader a vak felhasználók igényeire szabva, egyszerű felületen keresztül biztosítja, hogy akadálymentesen legyen élvezhető a lapolvasóval beszkennelt szövegmeghallgatása. Másik újdonságunk az Infoalap Braille-szerkesztő, amely a Beszélő Linux legújabb, 5.01-es verziójában vált elérhetővé. Ez a szoftver megkönnyíti az igényes Braille-szövegek nyomtatáskész előállítását, figyelembe véve a magyar pontírás legújabb szabályait is.

Az idei JAWS kiadásunk együttműködik a legújabb Windows 10 frissítésekkel, új moduljaink révén bővítettük a könnyebben kezelhető honlapok körét, sőt az Office-csomagok használata is könnyebbé vált a korábbiakhoz képest.

Ez még mind nem elég. Szorgoskodtunk a partnereinkkel együtt végzett munkában is. Ennek eredményeként a Pázmány Egyetem kutatói közreadták a „Let’s see" pénzfelismerő alkalmazást, amely jelentősen hozzájárul a vak emberek önállóságához, hiszen mindenki örül annak, ha nem kell valakitől megkérdeznie, mennyi papírpénz van nála. A Pázmány alkalmazásában benne vannak az INFOALAP vak és gyengénlátó munkatársainak tapasztalatai, a sok-sok tesztelés, így olyan alkalmazást kaptak ügyfeleink, amelyet mi is szívesen használunk.

Egész évben örömöt jelentettek számunkra azok a konferenciák, eszközbemutatók, amelyeken találkozhattunk Önökkel. Köszönjük a sok-sok megkeresést, kérdést, ötletet, hozzászólást munkánkhoz, önkénteseinknek a rengeteg a Lapról hangra oldalunkra felolvasott újságcikket.

Születésnapunk alkalmából ígérjük, hogy a következő éveket is Önökkel, Önökért, építő ötleteik megvalósításával töltjük, és továbbra is azért dolgozunk, hogy láthatóvá tegyük a világot.

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére