Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

A tizenévesek és a számítógép

Beszélgetés T. Nagy Annával, az Infoalap diákpályázatának egyik nyertesével

Már-már közhelynek számít, hogy a mai tizenévesek a számítógéppel nőnek fel, és jobban ismerik minden csínját-bínját, mint a felnőttek. Ez természetesen igaz a tizenhárom éves T. Nagy Annára is. Abban, ahogyan ő viszonyul a számítógéphez, viszont nemcsak a manapság annyiszor kárhoztatott „ezek a gyerekek csak gépeznek” hozzáállás van, hanem érdeklődés, kíváncsiság, és ki tudja, talán egy leendő informatikus logikus gondolkodása és játékos kedve is felfedezhető benne.

Aki elolvasta Annának az Infoalap pályázatára beküldött művét, felfigyelhetett a hétköznapiság és a fikció ügyes vegyítésére és az irodalomra annyira jellemző álomkeretre. A következőkben azt tudhatják meg, milyen is a tizenhárom éves T. Nagy Anna viszonya a számítógéphez és a képernyőolvasó programhoz a hétköznapokban. Rácsodálkozhat az olvasó, hogy egy látássérült általános iskolás is ugyanarra használja a számítógépet, mint a vele egyidős diákok, és természetesen még sok minden másra is.

Anna hatodik osztályos a Vakok Általános Iskolájában. Kedvenc tantárgyai a gépírás, az informatika és az irodalom; már most úgy tervezi, hogy a Neumann János Informatikai Szakközépiskolában szeretne továbbtanulni. Szabadidős tevékenységeiről pedig ezeket tudhatjuk meg tőle:

„Szabadidőmben weblapot szerkesztek, verseket, meséket írok, illetve interneten olvasgatok, vagy webről letöltött könyveket olvasok. Oldalaim: www.zarigon.pe.hu és www.tnagyanna.hu

Egyik versemmel 2. helyezést értem el az „Álmok, utak, szárnyalások” című versíró pályázaton, melyet a Mozdulj! Közhasznú egyesület hirdetett meg.

Pár versem Braille nyomtatásban is megjelent a MVGYOSZ kiadványában. Szeretek számítógépes játékokkal játszani pl: Quake nevezetű játékon, amin más felnőttekkel is játszom néha, ritkán angolokkal, ennek a játéknak audio változata is készült.

Egyik kedvenc könyvem J. K. Rowling: Harry Potter művei, viccessége miatt pedig a K. B. Rotringtól a Heri Kókler. Szeretem a Star Wars-t (Csillagok Háborúja).  A Fantasy műfaj is érdekel nagyon, és színessége és remek ötletei miatt szeretem a Harry Pottert, de bármilyen más Sci-fi, vagy Fantasy könyvet szívesen veszek a kezembe. Naponta Braille nyomtatásban megjelent könyvet is olvasok, most éppen a Mark Twain: Tom Sawyer című művét. Heti rendszerességgel sakkra járok, részt veszek a házi versenyeken és a külföldi versenyeken is. Jártam már a sakk kapcsán Csehországban és nemrégen Hollandiában is. Mostanában újra elkezdtem lovagolni is.”

Kifaggattuk őt arról is, hol hallott a diákpályázatról, és hogyan készült el a műve.

„Anyukám mesélte, hogy van egy ilyen pályázat, és én írtam egy történetet. Anyukámnak mutattam meg a művet, amelyet egyszerűen leírtam. Megszületett az ötlet, egy nagyon kicsit javítottam rajta” – meséli.

Annának azonban nemcsak a szabadidejében nagy segítség a számítógép, hanem nélkülözhetetlen a tanuláshoz is. Számítógéppel írja meg a házi feladatot, olvassa el a tananyagokat, keresi meg az interneten a szükséges információkat.

„Internetezésre, és írásra használom a JAWS-t a hétköznapokban. Úgy gondolom, hogy remekül működik és a használhatósága is egyszerű számomra” – tudjuk meg az iskolás hétköznapokról. Anna tisztában van azzal is, hogy később, ha felnőtt lesz, mennyi mindent tehet számára majd könnyebbé a JAWS képernyőolvasó program.

„Olyanokra használnám a JAWS-t, amellyel egyszerűbbek a dolgok, például banki átutalások, ügyek intézése, stb.”

Végül pedig így foglalja össze a pályázattal kapcsolatos gondolatait:

„Nagyon örülök, hogy eme pályázat létrejött, és lehetőségünk van nekünk, mint vakoknak egyre jobban kibontakoztatni tehetségünket nemcsak az informatika, vagy a zene, hanem a vers-, vagy prózaírás terén is. Külön örülök, hogy informatikával kapcsolatos történetet írhattam.”

Gratulálunk a fantáziadús történethez, és reméljük, pár év múlva megkérdezhetjük Annától, hogy középiskolásként vagy fiatal felnőttként, esetleg leendő informatikusként, hogyan vélekedik a JAWS-ról.

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére